Szent László legendája

Mártély, Rákóczi tér 1.

Alternatív, helyi címek:A leányszabadító Szent László legendája

Mártély
Rákóczi tér 1.
Az Önkormányzat főbejárata felé vezető úton van felállítva.

Felállítás2000


Cedrus
2012.08.16. 21:30
"Szent László királyunk (1077-1095), Béla király középső fia, édesapjuk halála után hercegi rangban egy ideig békében élt Salamon királlyal.
Ebben az időben történt, hogy a pogány kunok áttörték a gyepüket, és a Meszesi-kapu felső részénél az országba törtek, s kegyetlenül végigprédálták az egész vidéket.

Ekkor történt, hogy László herceg meglátott egy pogányt, aki felragadott a lovára egy magyar lányt és elvágtatott vele. László, nem törődve a sérülésével, megsarkantyúzta Szög nevű paripáját és a beretvált fejű pogány után vágtatott.
Szélsebesen üldözte a kunt, már csak egy lándzsa hossz választotta el tőle, de sehogy sem tudott közelebb férkőzni , mert a lova sehogy sem bírta az iramot.
Amikor a herceg látta, hogy nem tud közelebb férkőzni a kun lovashoz, odakiáltott a magyar lánynak, hogy az övénél fogva rántsa le a kunt a lóról.
A lány így tett, a amikor mindketten a földre kerültek László herceg rátámadt a rablóra. A lány ugyan könyörgött neki, hogy ne ölje meg a kunt, de László elvágta az inát és leölte. A csatában egyébként a király serege és a herceg nagy győzelmet arattak, a az elrabolt keresztényeket kiszabadították."

Mihály Árpád szobrászművész alkotása Szent László király hős tettét mozgalmas csatajelenetben ábrázolja. A szobrot magas posztamensen, félköríves kapu középpontjában állították fel. A szobor aránylag kis méretű, anyaga már erősen oxidálódott.
Mikor elindultam a szobrot megkeresni, azt gondoltam az Önkormányzat épületében találok rá. Meglepődtem és nagyon megörültem, hogy köztéren van és mindenki számára látható.
Források:
http://szekelyderzs.com/laszlolegenda.html
További linkek
Mihály Árpád http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mihaly-arpad
Szent László-legenda http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_László-legenda

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116284
Feltöltve
2012.08.14. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:05

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116285
Feltöltve
2012.08.14. 21:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:07

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116287
Feltöltve
2012.08.14. 21:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:07

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116289
Feltöltve
2012.08.14. 21:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:09

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116290
Feltöltve
2012.08.14. 21:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:10

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116292
Feltöltve
2012.08.14. 21:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:10

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116293
Feltöltve
2012.08.14. 21:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:11

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116294
Feltöltve
2012.08.14. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ520/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:12

"Szent László legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mártély
Feltöltő
Azonosító
116295
Feltöltve
2012.08.14. 21:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.14. 21:13
Összesen 9 fotó

Műlap története

12.08.16. 21:30
Cedrus publikálta "Szent László legendája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.