Budapest, XIV. kerület, Egressy út 178/f

Budapest
XIV. kerület, Egressy út 178/f
A Paskál Strand nagymedencéjének hosszanti szélén, az ott emelkedő...Teljes szövegA Paskál Strand nagymedencéjének hosszanti szélén, az ott emelkedő mellvéden, a mértani középen. Megtekinteni a belépő megváltásával lehet; címként a strand hivatalos címét adtam meg.Kevesebb szöveg

Felállítás1987

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2012.08.06. 11:15
Farkas István Béla süttői mészkőből készült, leplekbe burkolózó női aktot ábrázoló szobrát az artportal szerint 1987-ben állították fel, itt azonban némi ellentmondás van a dátumok körül, Budapest legújabb nyilvános strandfürdőjét, a Paskál Strandot ugyanis a főváros fürdőit bemutató honlap megfogalmazása szerint 1989-re építették fel. Tárgyában és stílusában is pontosan illik a helyhez, ahol áll, a cím pedig némiképp magyarázza a szobor rejtélyes arckifejezését és testtartását. Még egy érdekesség a strand nevéhez: a névadó nem a francia esszéista és nem is a ma ritkán használatos férfinév, hanem Paschgall György pékmester, akinek az 1730-as években malma működött a környéken; ez egyszerűsödött az idők folyamán Paskállá.

A műlap elkészítéséhez nyújtott segítséget külön köszönöm Gács Annának.

Cím alapján hasonló

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115645
Feltöltve
2012.08.05. 20:20
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/1250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:20

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115646
Feltöltve
2012.08.05. 20:21
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/2000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:21

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115647
Feltöltve
2012.08.05. 20:22
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/1600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:22

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115648
Feltöltve
2012.08.05. 20:22
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/2500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:22

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115649
Feltöltve
2012.08.05. 20:23
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/1600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:23

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115650

115651
Feltöltve
2012.08.05. 20:24

Csuhai István 12.08.05. 20:24

"Keleti Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115652
Feltöltve
2012.08.05. 20:24
EXIF információk...
Sony Ericsson / ST15i
ƒ26/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 20:24
Összesen 8 fotó

Műlap története

12.08.06. 11:15
Csuhai István publikálta "Keleti Madonna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.