Királyhelmec (Kráľovský Chlmec), Ulica László Mécsa 107.

Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Ulica László Mécsa 107.
A Mécs László utca melletti parkban

Felállítás2007

Kiss Katalin
2012.07.31. 18:00
A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő példakép Árpád-házi Szent Erzsébet, aki 1207-ben született, Sárospatakon. Édesapja II. András magyar király, édesanyja Merániai Gertrúd.

2007-ben, a Szent Erzsébet jubileumi év alkalmából XVI. Benedek pápa így ír Szent Erzsébetről:
'Az Egyház igazi leánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között.'

Szent Erzsébet életéből a rózsacsoda legendája a legismertebb. Ezért is ábrázolják többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon.

1235-ben megtörtént szentté avatása, hiszen még életében elhíresült szentsége. Édesapja megélte lánya szentté avatását. A szentté avatás után maga II. Frigyes tette rá saját császári koronáját, amikor az oltárra helyezték. Tisztelete és kultuszhelye a világ minden részén hamar elterjedt és azóta is töretlen.

Az Egyház 2007-ben születésének 800. évében jubileumi emlékévet hirdetett meg, amelynek keretében számos megemlékezés, kiállítás nyílt Szent Erzsébetre emlékezve, aki Európa szerte az egyik nagy tiszteletnek örvend. ' Szent Erzsébetből hős szeretet árad..:' -- így emlékeznek meg alakjáról. Máig élő tisztelete népünk egyik legnépszerűbb női szentjeként tiszteli az Árpád-ház ezen nemes leányát.

2007-ben számos szobrot emeltek Szent Erzsébet tiszteletére.

Forrás: Árpád-házi Szent Erzsébet http://www.szenterzsebet.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=14
További linkek
Szent Erzsébet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Erzs%C3%A9bet
Lukács János: http://www.moje-sochy.sk/index.php?lang=hu&s=intro&oldal=1

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115106
Feltöltve
2012.07.30. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:32

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115107
Feltöltve
2012.07.30. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

115108
Feltöltve
2012.07.30. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:32

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115109
Feltöltve
2012.07.30. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:33

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115110
Feltöltve
2012.07.30. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/400 • ISO100

115111
Feltöltve
2012.07.30. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:33

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115112
Feltöltve
2012.07.30. 13:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ36/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:34

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115113
Feltöltve
2012.07.30. 13:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:34

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
115114
Feltöltve
2012.07.30. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.07.30. 13:35

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Királyhelmec (Kráľovský Chlmec)
Feltöltő
Azonosító
453303
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.08.04. 13:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 24.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 13:32
2014. szeptember
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.08.04. 13:32
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
16.11.29. 17:43
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.29. 16:49
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.07.31. 18:00
Kiss Katalin publikálta "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.