Dr. Bugyi István-mellszobor

Szentes, Sima Ferenc u. 44–58.

Szentes
Sima Ferenc u. 44–58.
A kórház parkjában lévő kápolna közelében található.

Felállítás1999

Lantos Imre
2012.07.28. 09:55
Dr. Bugyi István
(1898–1981)
"1920-ban szerzett a budapesti egyetemen orvosi diplomát. 1922–1924-ig a budapesti egyetem sebészeti klinikáján volt gyakornok. 1924-ben Bécsben, 1925-ben Németországban, 1929-ben Franciaországban tett tanulmányutat. 1924–1931-ig a budapesti Új Szent János Kórház sebészeti osztályán adjunktusként működött.
1931–1968-ban a Szentesi Megyei Kórházban sebészfőorvos, s több alkalommal ezen kórházban az igazgató főorvosi teendőket is ellátta. 1942-től a Szegedi Orvostudományi Egyetemen a gyakorló orvos és az orvosi sebészet tárgykörében magántanár. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1965-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem c. egyetemi tanára volt. Kiváló sebész, szervező és tanár volt. Hivatásszeretetéről, igazságérzetéről, munkahelyi közösségteremtő képességeiről legendák keringtek mind munkatársai, mind betegei körében. Sebész nemzedékek nőttek fel mellette."
(Felhasznált irodalom: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bugyi_Istv%C3%A1n )

Lantos Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Dr. Bugyi István-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114816
Feltöltve
2012.07.27. 07:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.27. 07:44

"Dr. Bugyi István-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114817
Feltöltve
2012.07.27. 07:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/75 • ISO64

114818

114819
Feltöltve
2012.07.27. 07:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.27. 07:45

"Dr. Bugyi István-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114820
Feltöltve
2012.07.27. 07:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.27. 07:45

"Dr. Bugyi István-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
183046
Feltöltve
2014.10.12. 07:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.12. 07:57

"Dr. Bugyi István-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
183047
Feltöltve
2014.10.12. 07:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.12. 07:58
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.10.22. 11:13
Megérintettem a "Dr. Bugyi István-mellszobor" alkotást
14.10.19. 21:47
A "Dr. Bugyi István-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.12. 07:58
1 új fotót töltöttem a "Dr. Bugyi István-mellszobor" műlaphoz
14.10.12. 07:57
1 új fotót töltöttem a "Dr. Bugyi István-mellszobor" műlaphoz
12.07.28. 09:55
Lantos Imre publikálta "Dr. Bugyi István-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.