I. és II. világháborús emlékmű

Zalakomár, Petőfi Sándor utca

Zalakomár
Petőfi Sándor utca
A világháborús emlékmű egy kerítéssel körülzárt területen, két utca...Teljes szövegA világháborús emlékmű egy kerítéssel körülzárt területen, két utca találkozásánál áll tuja és más növények társaságában, mellette virágtartók. Megközelíthető tömegközlekedéssel, kerékpárral.Kevesebb szöveg

Felállítás1935


András
2012.07.17. 12:50
1880–1965. Budapesti tanulmányai után a háborúban hadifogságba került és hosszú éveket töltött Szibériában, hazatérése után az ottani benyomásai és emlékei nagyban befolyásolják a későbbi munkáit. Több emlékművet is készített A vácit (Hősi emlékmű) a keramikus lányával együtt készítették.
A község 1934-n döntötte el, hogy a háborúban elesett hősöknek emlékművet kell emelni, ezért gyűjtést kezdeményeztek – az eredmény lenyűgöző. Sok városban sincs ilyen szép emlékmű.
A főiskolán tanárai voltak: Radnay Béla és Stróbl Alajos.
Az emlékmű másfél méter magas, bástyát formázó, vörös mészkőtömbökből épített talapzaton áll.
Az öntőmester Vignali Raffael kezét dicséri, aki több magyar vonatkozású budapesti szobrot is készített.

Most fejeztem be egy könyv olvasását másodszor. (tetszett). Találtam benne egy idézetet.
Részlet E.A. Mackintosh Toborzás című verséből:

' Gyerünk, fiúk, a csatába'
Plakát kint a vasúton,
Vajon aki kitalálta,
Járt-e már a frontokon?

Kövér civil álmaiban
Hunok ellen harcba megy,
Nem látod, hogy valójában
Elmúlott már negyvenegy?'

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113894
Feltöltve
2012.07.09. 13:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 13:44

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113911
Feltöltve
2012.07.09. 13:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 13:55

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113914
Feltöltve
2012.07.09. 14:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:04

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113927
Feltöltve
2012.07.09. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113929
Feltöltve
2012.07.09. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:17

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113930
Feltöltve
2012.07.09. 14:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:20

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113931
Feltöltve
2012.07.09. 14:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:27

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113932
Feltöltve
2012.07.09. 14:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:29

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakomár
Feltöltő
Azonosító
113916
Feltöltve
2012.07.09. 14:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.09. 14:08
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
12.07.17. 12:50
A közösség publikálta Bálint "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.