Veszprém, Egyetem út 10.

Veszprém
Egyetem út 10.
Az aulában – ottjártamkor – a bejárattal szemközti fal mellett

Felállítás2011

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.06.21. 22:45
Bodor Endre (1921–2011) vegyészmérnök, egyetemi tanár, 1954-től nyugállományba vonulásáig a Veszprémi Vegyipari Egyetem Általános és Szervetlen Kémia Tanszékének vezetője, később dékánhelyettes, majd két évig rektorhelyettes.
Tudományos munkásságát nemzetközi viszonylatban is elismerték. Az 1960-as években részt vett a szervetlen kémia tantárgy tananyagának átalakításában, Szervetlen kémia című munkája (1968), '... az első, korszerű, kvantumkémiai szemléleten alapuló, a későbbiekben számos kiadást megért tankönyv...', alapműnek tekinthető.

'Tanszékvezetőként is a közös munka minden területén szintézis létrehozásán fáradozott, megteremtve ezzel azt a szellemi, emberi és morális atmoszférát, amely az Általános és Szervetlen Kémia Tanszék máig legértékesebb öröksége. Tevékenységének középpontjában mindig is a fiatalok, a fiatal kollégák segítése állt, ennek bizonyítéka – a többi között – az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny és a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiák szervezésében és megrendezésében évtizedeken át betöltött vezető szerepe...'

Forrásként használtam A magyar kémikusok lapja /online/ cikkét, írója Papp Sándor: http://www.mkl.mke.org.hu/2011-evi-szamok/2011-junius/137-bodor-endre-19212011.html
További linkek
A 2011. évi Tudomány napjáról és az avatásról: http://www.veszport.hu/tartalom/cikk/1066_tudomany_napja

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Ideiglenes elhelyezés egy kiállítás miatt
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112864
Feltöltve
2012.06.21. 10:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:17
Ideiglenes elhelyezés egy kiállítás miatt

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112865
Feltöltve
2012.06.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:18

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112867
Feltöltve
2012.06.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:18

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112869
Feltöltve
2012.06.21. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:19

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112871
Feltöltve
2012.06.21. 10:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:20

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112870

112872
Feltöltve
2012.06.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:21

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112873
Feltöltve
2012.06.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:21

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
112874
Feltöltve
2012.06.21. 10:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.21. 10:22

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543805
Feltöltve
2023.10.20. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/13 • 6.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.20. 18:35

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543806
Feltöltve
2023.10.20. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.20. 18:35

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543807
Feltöltve
2023.10.20. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 6.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.20. 18:35

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543804
Feltöltve
2023.10.20. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 24.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.20. 18:35

"Bodor Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543808
Feltöltve
2023.10.20. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

543809

Összesen 15 fotó

Műlap története

23.10.20. 18:35
6 új fotót töltöttem a "Bodor Endre" műlaphoz
22.05.31. 13:30
Megérintettem a "Bodor Endre" alkotást
17.09.18. 16:00
A "Bodor Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.06.21. 22:45
Göröntsér Vera publikálta "Bodor Endre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.