Nagycenk, Kiscenki utca

Nagycenk
Kiscenki utca
A kastéllyal szemben valaha volt egy fasor, amit kitisztítottak és szép...Teljes szövegA kastéllyal szemben valaha volt egy fasor, amit kitisztítottak és szép szoborparkot hoztak létre.Kevesebb szöveg

Felállítás1758

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

András
2012.06.19. 00:55
Nagycenken 12 személy mert nagyot gondolni, és saját vagyonuk összeadásával létre hozták a Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítványt.
Felkutatták a régi Széchenyi-birtok eltűnt és megrongálódott szobrait, helyreállításuk után pedig elhelyezték a kastéllyal szemben az ott, erre a célra kialakított parkban. Céljuk a szobrok további gondozása is.

'A nép felkiáltott: “Nagy a keresztények Istene!” Maga a kormányzó is megijedt, miután megértette, hogy szent Teklát a Hatalmas Isten védelmezi, akinek ő szolgál. Ekkor megparancsolta, hogy Isten szolgálóját, Teklát engedjék szabadon.

Szent Pál apostol áldásával, szent Tekla egy pusztaságban telepedett le, ahol sok évig élt, szüntelenül hirdetve Isten Igéjét, betegeket gyógyítva imái által. Szent Tekla sok pogányt térített Krisztushoz. Ezért méltán nevezi őt az egyház az apostolokkal egyenlőnek. Még egy pogány varázslót is, aki az ő tisztaságát akarta meggyalázni, merészségét megbüntetve a szent keresztséghez vezetett. Az emberiség ellensége nem egyszer próbálkozott meg elpusztítani Szent Teklát, a bűntől elvakult embereken keresztül, de Isten ereje mindig óvta Krisztus hű szolgálóját.'

http://hodigitria.wordpress.com/2011/10/07/szent-tekla/

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Koré mártírkoronával

'Szűz hava az első szűz mártír halálának emléknapjával zárul. Szent Tekla (szept. 23.) volt a hagyomány szerint az első nő, aki keresztény hitéért vértanúhalált halt. Történetét az apokrif Pál cselekedetei című írás meséli el. Eszerint a phrűgiai Iconiumban élt, s az odalátogató apostol hatására elhagyta vőlegényét, hogy Jézus szűz jegyese legyen. A cserbenhagyott férfiú bosszúból mindkettőjüket följelentette a kormányzónál. Pált elűzték a városból, Teklát pedig, miután nem volt hajlandó megtagadni hitét, máglyára küldték, de a lángok nem ártottak neki. Ekkor oroszlánok elé vetették, de azok szelíden a szűz lába elé kuporodtak. Végül elengedték. Szeleukia mellett egy barlangba húzódott vissza, ahol a környék betegeit gyógyítgatva magas kort élt meg. A megújuló üldözések idején egy csapat katona jött érte, hogy foglyul ejtse, ekkor Tekla fohászára megnyílt a szikla és befogadta őt. Attribútumai a mártírok pálmaágán kívül láng nyaldosta oszlop (máglyacölöp?) és lábainál heverő oroszlánok.'

A szobornak több sérülése volt, lövések nyomait és a fejet kellet restaurálni, részben pótolni.
A szobor nagyon igényesen volt-van faragva, maga a szobor egy ión oszlopfőn áll lábánál az oroszlánokkal. Anyaga: margitbányai kő (ma Ausztria).
További linkek
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_tekla
Bertha János
2021.02.11. 19:32
Egyes vélekedések szerint Magyarország egyetlen köztéri szobra Szent Tekláról.
Eredetileg Boz (Fertőboz) és Cenk (Nagycenk) között állt.
Lábánál oroszlánok fekszenek,- amely a Szent egyik attribútuma. A másikat, a mártíroknak kijáró pálmaágat a kezében tartott feszület alatt látjuk, mint oly sok Nepomuki Szent János szobor esetében is.
Források:
-Szent Tekla: http://lexikon.katolikus.hu/T/Tekla.html
-https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_tekla

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112458
Feltöltve
2012.06.13. 08:42
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.13. 08:42

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112459
Feltöltve
2012.06.13. 08:44
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.13. 08:44

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112383
Feltöltve
2012.06.12. 17:37
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.12. 17:37

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112388
Feltöltve
2012.06.12. 17:43
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.12. 17:43

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112460
Feltöltve
2012.06.13. 08:55
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.13. 08:55

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112389
Feltöltve
2012.06.12. 17:48
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.12. 17:48

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
112577
Feltöltve
2012.06.15. 08:28
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.15. 08:28

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
128326
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.01.06. 10:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.06. 10:04
2012. május

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
236098
Feltöltve
2016.03.31. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.31. 21:06

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
236099
Feltöltve
2016.03.31. 21:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.31. 21:07

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
236103
Feltöltve
2016.03.31. 21:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.31. 21:14

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
510177
Feltöltve
2022.12.02. 07:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.02. 07:51

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
510179
Feltöltve
2022.12.02. 07:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.02. 07:51

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
510178
Feltöltve
2022.12.02. 07:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.02. 07:51

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431738
Feltöltve
2021.02.06. 19:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/25 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:15

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
510180
Feltöltve
2022.12.02. 07:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.02. 07:51

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431737
Feltöltve
2021.02.06. 19:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/20 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:15

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431739
Feltöltve
2021.02.06. 19:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/10 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:16

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431736
Feltöltve
2021.02.06. 19:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/20 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:14

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431735
Feltöltve
2021.02.06. 19:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/15 • 270mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:14

"Szent Tekla" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431740
Feltöltve
2021.02.06. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/10 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.06. 19:17
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.12.02. 10:15
A "Szent Tekla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.02. 07:51
4 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
21.02.11. 19:32
A "Szent Tekla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.06. 19:17
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
21.02.06. 19:16
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
21.02.06. 19:15

21.02.06. 19:14

16.03.31. 21:14
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
16.03.31. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
16.03.31. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
14.11.05. 21:55
A "Szent Tekla" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
13.01.06. 10:04
1 új fotót töltöttem a "Szent Tekla" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.