Horváth Gyula-emléktábla

Szentes, Kiss Bálint u. 13.

Szentes
Kiss Bálint u. 13.

Felállítás2011


Lantos Imre
2012.07.25. 22:40
Szentes elsőként Horváth Gyula ármentesítési kormánybiztost tüntette ki díszpolgári címmel, a 130 évvel ezelőtti eseményre emléktábla-avatással emlékezett meg a város Az emléktáblát az Atikövizig szentesi szakaszmérnöksége Kiss Bálint utcai épületének falán helyezték el.
1881-ben Szentest is fenyegette az áradó Tisza és Körös. Ebben az évben nevezték ki Horváth Gyulát a Bökény-Mindszenti Ármentesítő Társulat kormánybiztosává. A katasztrófát a kormánybiztos határozott és ésszerű intézkedéseinek köszönhetően sikerült elkerülni. Horváth Gyula teljhatalmával élve 400 katonát vezényeltetett Szentesre, gőzhajóval hordatta a földet a gátak megerősítésére, mozgósítást rendezett a városban, pénzsegélyt utalt ki a rendkívüli kiadásokra, s nem utolsósorban saját, állandó jelenlétével öntött lelket az árvíz megfékezésért küzdő emberekbe.
Az árvíz pusztításától megmenekült város képviselő-testülete díszpolgári címet szavazott meg a kormánybiztosnak, aki az első alkalommal odaítélt kitüntetést Balogh János polgármestertől vette át 1881-ben.
(Felhasznált irodalom: Megmentette a várost az árvíztől. Szentesi Élet, 2011. 05. 20.)

Az emléktábla szövege:
Nagyváradi és Teleki Horváth Gyula (1843–1897)
Tiszai ármentesítési kormánybiztos. A Lipót-rend lovagja. A francia Becsületrend tulajdonosa. Szentes város első díszpolgára tiszteletére. Aki határozott intézkedésével megmentette városunkat az 1881. évi árvíz pusztításától. Emlékét örök időre megőrizzük a szentesiek nevében.
Szentes Város Önkormányzata 2011.

Lantos Imre műlapja


Cím alapján hasonló

"Horváth Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114729
Feltöltve
2012.07.25. 05:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ35/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.25. 05:03

"Horváth Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114730
Feltöltve
2012.07.25. 05:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.25. 05:03

"Horváth Gyula-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
114731
Feltöltve
2012.07.25. 05:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 12.07.25. 05:04
Összesen 3 fotó

Műlap története

21.05.23. 13:31
Megérintettem a "Horváth Gyula-emléktábla" alkotást
12.07.25. 22:40
Lantos Imre publikálta "Horváth Gyula-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.