Szentháromság-oszlop

Biatorbágy, Szabadság utca 1.
Archív képek

Biatorbágy
Szabadság utca 1.
A biatorbágyi településközpontban kiépített új körforgalmi csomópont közepén látható.

Avatás2006
Avatás1759

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

ATTILA SISKOVITS
2012.06.11. 13:55
A Szentháromság-szobor az 1739-es pestisjárvány emlékére lett emelve. Az oszlop és -szobor készítőjének személye ismeretlen.
Építtetője Házl Ádám uradalmi ispán, aki a szoborházzal együtt 1759 körül építtette. A szobrot helyi okiratok 1778-ban említik, majd 1784-ben (miután Sándor Antal kastélyának kilátását zavarta) le akarták bontani, de a torbágyi plébános tiltakozása miatt valószínűleg csak áthelyezésére és a szoborház eltávolítására került sor. 1873-ban Juhász Mihály és felesége adományából új oszlopra helyezték. Nyolcszögű, lépcsős, tagolt talapzatából korinthoszi fejezetes oszlop emelkedik, amely övgyűrűje fölött vájatolt. Tetején az Atyaisten és Krisztus ül egy felhőn, fölöttük a Szentlélek galambja.
2006-ban a felújított szobor új helyre került: a biai településközpontban kiépített új körforgalmi csomópont közepére.(a szobrot Módy Péter és Konkoly György újította fel).
Forrás:http://www.biatorbagy.hu/de/node/43?theme=bia2009vak

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
83647
Feltöltve
2011.04.24. 22:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.24. 22:11

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
83648
Feltöltve
2011.04.24. 22:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.24. 22:12

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
83649
Feltöltve
2011.04.24. 22:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.24. 22:13

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
83650
Feltöltve
2011.04.24. 22:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.24. 22:14

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
112194
Feltöltve
2012.06.11. 08:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.06.11. 08:51

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
83646
Feltöltve
2011.04.24. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.24. 22:10

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
204792
Feltöltve
2015.05.05. 16:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.05. 16:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
204793

204794
Feltöltve
2015.05.05. 16:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.05. 16:41

Archív fotók

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
204796
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2015.05.05. 16:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.05. 16:48
Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.03.13. 16:51
Megérintettem a "Szentháromság-oszlop" alkotást
15.05.05. 16:48
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
15.05.05. 16:41
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
15.05.05. 16:40
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
15.05.05. 16:40
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
12.06.11. 13:55
ATTILA SISKOVITS publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.