Kalazanci Szent József angyalokkal

Vác, Szentháromság tér.
További képek a Fotólistában

Vác
Szentháromság tér.
A piarista templom bejárata fölött, az erkély fülkéjében.

Felállítás1755

Chmelik Mátyás (kőfaragó)

ocsovai andrás
2012.05.15. 18:45
A szoborcsoport keletkezésének története:
https://archivum.piarista.hu/rendtortenet/keptar/kalazanci-c.htm
'A szobrot eredetileg a templom előtt álló Szentháromság-szoborra szánták, de vita támadt elhelyezése körül. ( A Szentháromság-szobor lapja): http://www.kozterkep.hu/~/4620/_szentharomsag_oszlop_vac_1755.html Erről a rendház krónikája ezt írta:

„Itt kell följegyeznünk, hogy miután megalkották a Szentháromság szobrát, ezalatt az idő alatt jelent meg Szent Rendalapítónk kőszobra is (amelynek megvalósulásához nagyon sok munkával és buzgalommal járult hozzá Tisztelendő [Dezericzky] Ince volt generális és asszisztens atya, közülünk sokak által támogatva, akik azt kívánták, hogy ezt az értéket elénk állítsák), amelyet a mieink hozzá kívántak adni a Szentháromság-szoborhoz, amelyet egy kőtömbre szereltek, és ehhez hozzá is járult főtisztelendő Würth [Ferenc, váci kanonok] úr. De abban, hogy a mi Szent Pátriárkánk szobra balról, Xavéri Ferencé pedig jobbról álljon, a mieink semmi módon nem akartak beleegyezni. Würth főtisztelendő úr jobbról Xavéri Szt. Ferencét, balról pedig Szt. Alajosét helyezte el, tehát ezen akadály közbejötte miatt végül a mieink arra jutottak, hogy a templom homlokzatának közepe lesz a megfelelő hely. Minthogy pedig a homlokzat ezen viszály ideje alatt elhanyagolódott, és meszelés nélkül állt, kevéssel miután Würth főtisztelendő úr a szentek dicsért szobrairól az elmondott módon döntött, a mieink Nagyméltóságú Althan Mihály főpásztor meghatalmazottjához, Főtisztelendő Karelli úrhoz kérvényt intéztek, aki elrendelte, hogy 100 birodalmi aranyat adjanak, így tehát a templom homlokzatának közepén a hatalmas ablakot, amely üresen és céltalanul foglalta el a helyet, lezárták, és meszelés után először a mi máriás címerünket helyezték el a homlokzat közepén, azután Boldog Atyánk szobrát oda, ahol áll, végül a zenészek megtartására és befogadására szolgáló kőkorlátot tettek a Boldog Atya szobra alá. Aztán így az egész ellentét is eloszlott, a templom homlokzatához nem csekély ékesség járult, és Boldog Atyánknak is méltó hely jutott! Ez az 1755. évben volt, amióta nyilvánosan láthatjuk.” (PMKL, Váci rendház levéltára, Lib. 1, p. 33; magyar fordítása Molnár István alapján, vö. PMKL, Molnár István hagy., Sk 10).'

Cím alapján hasonló

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
110795
Feltöltve
2012.05.14. 11:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ520/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.05.14. 11:33

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
110800
Feltöltve
2012.05.14. 11:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ520/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.05.14. 11:40

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
110801
Feltöltve
2012.05.14. 11:41
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ740/100 • 1/855 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.05.14. 11:41

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
110802
Feltöltve
2012.05.14. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ520/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.05.14. 11:41

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
110803

110805
Feltöltve
2012.05.14. 11:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ520/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.05.14. 11:52

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
148219
Feltöltve
2013.09.26. 18:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.09.26. 18:16

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
172718
Feltöltve
2014.07.19. 21:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.19. 21:45

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206098
Feltöltve
2015.05.18. 15:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 15:39

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206099
Feltöltve
2015.05.18. 15:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 15:39

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206100
Feltöltve
2015.05.18. 15:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 15:40

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355806
Feltöltve
2019.05.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ71/10 • 1/1000 • 32.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 16:57

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355807
Feltöltve
2019.05.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ71/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 16:57

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355808
Feltöltve
2019.05.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ80/10 • 1/1000 • 16mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 16:57

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
358286
Feltöltve
2019.06.01. 22:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.01. 22:09

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
400891
Fotózva
2018. február
Feltöltve
2020.03.28. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.28. 22:47
2018. február

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
400892
Fotózva
2018. február
Feltöltve
2020.03.28. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/800 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.28. 22:47
2018. február

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
400893
Fotózva
2018. február
Feltöltve
2020.03.28. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • 82.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.28. 22:47
2018. február

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
400894
Fotózva
2018. február
Feltöltve
2020.03.28. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • 82.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.28. 22:47
2018. február

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
400895
Fotózva
2018. február
Feltöltve
2020.03.28. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.28. 22:47
2018. február

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
542308
Feltöltve
2023.10.10. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ63/10 • 1/800 • 13.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.10. 18:52

"Kalazanci Szent József angyalokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Chmelik Mátyás (kőfaragó)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
542309
Feltöltve
2023.10.10. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ71/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.10. 18:52
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.10.10. 18:52
2 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlaphoz
23.05.20. 15:18
Megérintettem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" alkotást
20.03.28. 22:47
5 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlaphoz
19.11.02. 20:22
A "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.30. 13:12
Megérintettem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" alkotást
19.06.01. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlaphoz
19.05.17. 16:57
3 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlaphoz
19.05.02. 15:58
Megérintettem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" alkotást
15.05.18. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József angyalokkal" műlaphoz
15.05.18. 15:39

12.05.15. 18:45
ocsovai andrás publikálta "Kalazanci Szent József angyalokkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.