Zalaegerszeg, Ady Endre utca
Archív képek

Zalaegerszeg
Ady Endre utca
A Városi Strandfürdő területén van.

Felállítás1958


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2012.05.14. 23:25
Előfordul, hogy nagyon vágyódunk valamire és nem nyugodunk meg, amíg meg nem szerezzük. Ez történt velem is. Már második alkalommal jártam Zalaegerszegen, de csak kerítésen keresztül láthattam a strandfürdő területén felállított szobrokat (Vizafogó, Térdelő lány). Egy hét sem telt el, mikor harmadszorra tettem meg a nagy utat, ekkor már megkaptam a szóbeli engedélyt a belépésre és fotók készítésére. Nagy boldogság volt számomra ez a nap. A műszakvezető kíséretében, közben érdekes, hasznos beszélgetést folytatva készültek a képek. Köszönöm a lehetőséget.

A Városi Strandfürdő 1956-ban nyitotta meg kapuit, melynek bejárata az Ady Endre utcai fogadóépület felől van, mely jellegzetes göcseji motívumokra emlékeztető stílusban épült.

Boldogfai Farkas Sándor szobrászművész Vizafogó kútszobra kör alakú, 100 m2-es gyermekpancsoló közepén, magas, tetején kissé kiszélesedő kőoszlopon áll. Az oszlopból kivezető csöveken egykoron víz folydogált, ez azonban napjainkban már nem működik.

A fiatal fiú – Magyarországon is őshonos tokféle – a Viza (Huso-huso) kifogásával viaskodik a vízben. A fiú izmai erősen megfeszülnek a küzdelemben, arca a part felé tekint, talán segítséget várva. A viza is küzd rabsága ellen, a kiszabadulásért.
További linkek
Boldogfai Farkas Sándor http://hu.wikipedia.org/wiki/Boldogfai_Farkas_Sándor
Viza http://hu.wikipedia.org/wiki/Viza

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110776
Feltöltve
2012.05.14. 09:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:48

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110777
Feltöltve
2012.05.14. 09:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:49

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110778
Feltöltve
2012.05.14. 09:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:51

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110779
Feltöltve
2012.05.14. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:52

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110780
Feltöltve
2012.05.14. 09:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:53

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110781
Feltöltve
2012.05.14. 09:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:54

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110782
Feltöltve
2012.05.14. 09:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:55

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110783
Feltöltve
2012.05.14. 09:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:56

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110784
Feltöltve
2012.05.14. 09:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.14. 09:57

Archív fotók

"Vizafogó-kútszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
256658
Forrás
Tóth Antal: Zalaegerszeg város jubileumi képeskönyve, 1970.
Évszám
1970
Feltöltve
2016.10.27. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.27. 15:21
1970, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.10.27. 15:21
1 új fotót töltöttem a "Vizafogó-kútszobor" műlaphoz
12.05.14. 23:25
Cedrus publikálta "Vizafogó-kútszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.