Cegléd, Törteli út 1-3.

Cegléd
Törteli út 1-3.
Toldy Ferenc Kórház parkjában van.

Felállítás2002


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2012.04.18. 08:00
Architektonika (görög-latin) jelentése építészettan, építőművészet.
Csurgai Ferenc képzőművész Új architektonika című alkotását a korábban felállított Architektonikus forma közelében helyezték el. Az alkotás anyagában színezett és festett beton. Az évek folyamán a színezés - hasonlóan a másik alkotáshoz - itt is megkopott.

'Művei az amorf tömbszerűség és a konstruktív alakítás olyan, különlegesen érzékeny együtt játszásaiként valósultak meg, amelyben szabálytalan alakzatok és geometrikus jellegű formációk váltakoznak, kapcsolódnak egymáshoz, illetve teremtik meg talányos átmeneteiket. E művek átható, dinamikus térszervező erőit demonstrálják a héjszerűen megjelenő tömegek és a tömbszerűnek tűnő héjak jelenségei, amelyek csak a mű minden nézetből való szemrevételezése, körbejárása során tárják fel valós természetüket, amelyeket általában nem zavarnak meg diagonálisok.'
Forrás: http://timurlink.prae.hu/index.php?bid=146&pid=3495

Körbejárva az alkotást már csak a fantáziánkra bízhatjuk magunkat, mit is látunk, vagy mit kíván velünk megláttatni az alkotó.
További linkek
Csurgai Ferenc http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurgai-ferenc

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109063
Feltöltve
2012.04.16. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:33

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109064
Feltöltve
2012.04.16. 19:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:34

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109065
Feltöltve
2012.04.16. 19:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:35

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109066
Feltöltve
2012.04.16. 19:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:36

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109067
Feltöltve
2012.04.16. 19:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:37

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109068
Feltöltve
2012.04.16. 19:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:38

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109069
Feltöltve
2012.04.16. 19:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:38

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109070
Feltöltve
2012.04.16. 19:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:39

"Új architektonika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109071
Feltöltve
2012.04.16. 19:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.16. 19:40
Összesen 9 fotó

Műlap története

12.04.18. 08:00
Cedrus publikálta "Új architektonika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.