Tápiógyörgye, Szent István tér.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hajnal

Tápiógyörgye
Szent István tér.
A templom, iskola, községháza melletti parkosított téren találod meg...Teljes szövegA templom, iskola, községháza melletti parkosított téren találod meg Hajnalkát. (A kúttól balra 20 m.)Kevesebb szöveg

Felállítás1981. május 29.


ocsovai andrás
2012.04.12. 00:10
Itt olvasom:
http://www.artendre.hu/html/rajki.html
'...Hajnalka (kő, 170x90x70 cm, 1981, Tápiógyörgye)...'
'Rideg Gábor a következőképpen jellemzi pályáját: „Művészetét nem lehet stílusok szerint korszakolni, bár stílusirányzatok és ezek prominens képviselői hatottak rá is. Nehéz eldönteni, hogy szerencséjére-e vagy sem, nem kellett pályája kezdetén főiskolai mestereinek – a pályakezdőket sokszor béklyózó – hatásával birkóznia. A megformálási módok közül a hagyományos realista felfogáson túl talán a kubizmus tanulságait igyekszik – elsősorban fémszobraiban – hasznosítani. Ám ezeket a tanulságokat mindenkor a tevékenységét alapvetően meghatározó, a természeti látványhoz kötődő, hagyományos formarenddel igyekszik ötvözni. (...) Számos vert érmet készített, kisplasztikái is jelentősek, síremlékek is fűződnek nevéhez, fő műfaja azonban a köztéri szobor, amelyek közül több különböző magyar és európai városok díszítője.”

A művész majdnem magzati testtartásban formálta meg Györgye Hajnalát.
Ez a megformálás arra késztetett, hogy többször, alaposan figyelve körbejárjam a kellő idomokkal és megfejthetetlen arccal bíró alkotását.

A körbejárás során megtudhatod azt is, hogy Hajnalka köszöntötte a falu 250-ik születésnapját. Az eseményt és az évszámokat megtalálod kőbe vésve az alap oldalain.



Cím alapján hasonló

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108583
Feltöltve
2012.04.10. 17:29
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/463 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:29

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108584
Feltöltve
2012.04.10. 17:29
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/1031 • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:29

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108585
Feltöltve
2012.04.10. 17:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:30

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108586
Feltöltve
2012.04.10. 17:31
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ5/1 • 1/498 • ISO197

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:31

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108588
Feltöltve
2012.04.10. 17:32
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/1031 • ISO194

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:32

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
108589
Feltöltve
2012.04.10. 17:33
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/840 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:33

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
236018
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2016.03.30. 21:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:36
2012. január

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
236019
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2016.03.30. 21:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:37
2012. január

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
236020
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2016.03.30. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:38
2012. január

Archív fotók

"Hajnalka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiógyörgye
Feltöltő
Azonosító
332786
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1981_08/?pg=116&layout=s
Feltöltve
2018.11.23. 20:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

faki 18.11.23. 20:35
Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.24. 17:39
A "Hajnalka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.23. 20:35
1 új fotót töltöttem a "Hajnalka" műlaphoz
16.03.30. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Hajnalka" műlaphoz
16.03.30. 21:37
1 új fotót töltöttem a "Hajnalka" műlaphoz
16.03.30. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Hajnalka" műlaphoz
12.04.12. 00:10
ocsovai andrás publikálta "Hajnalka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.