Jászsági ereklyés országzászló

Jászberény, Lehel vezér tér

Állapot: Lebontott

Jászberény
Lehel vezér tér
A Lehel vezér tér és a Szentháromság tér sarkánál állt.

Felállítás1935. június 2.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sila
2012.04.14. 20:05
A jászsági ereklyés országzászlót 1935. június 2-án avatták fel Jászberény főterén, ahol mintegy 10 ezer fő vett részt az ünnepségen. Az avatáson jelen volt József Ferenc királyi herceg és felesége Anna hercegasszony is, aki a zászlóanya feladatát látta el. Urmánczy Nándor országgyűlési képviselő, az Ereklyés Országzászló Nagybizottság elnöke mondott beszédet.

„Milyen volt ez az országzászlót tartó létesítmény? A négy égtáj felől négy lépcső volt kialakítva, mert egy kis dombra helyezték a sokat mondó márványoszlopot, aminek a tetejét a szent korona márvány mása díszítette. A márványoszlopot kovácsoltvas kerítés övezte, s ezek sarkain az észak, kelet, dél és nyugat szavak is ott voltak. Magán az oszlopon tulajdonképpen egy feszület is kirajzolódott. Ennek felső részén – az oszlop négy oldalán – négy szó volt olvasható: Hazádnak rendületlenül légy híve. A Nagy-Magyarországot mutató térkép – s benne a kis ország határának rajzolata – is megjelent mind a négy oldalon. ÍGY VOLT – felül és ÍGY LESZ – alul, felirattal. A zászlótartó az oszlop északi oldalán volt kialakítva” – írja a dab.hu.

1938-ban a főtér újabb rendezése során áthelyezték a tejcsarnok és az adópalota előtti kis térre. Az országzászló pár év után visszakerült eredeti helyére, de ekkor már a kovácsoltvas kerítés és lépcső nem volt körülötte, csak az oszlop maga egy kis dombocskán, s rajta a zászlórúd.
Érdekes módon ez az országzászló nem került lebontásra a II. világháború után. Létezik olyan képeslap, ahol a lecsupaszított oszlop együtt látható az 1945-ben készült szovjet katonai emlékművel. Az 50-es évek második felében került lebontásra.
Források:
http://www.dab.hu/digitalcity/entity/entityNews.jsp?dom=AAAAGVPY&hir=BAAFIZWL&prt=AAAAFXDX&egd=AAAAMFSZ
További linkek
Az országzászlóról bővebben itt: http://www.dab.hu/digitalcity/entity/entityNews.jsp?dom=AAAAGVPY&hir=BAAFIZWL&prt=AAAAFXDX&egd=AAAAMFSZ

Sila műlapja

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Jászsági ereklyés országzászló" c. alkotás fotói

Kép az avatásról I.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108791
Forrás
dab.hu
Feltöltve
2012.04.13. 17:23
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP psc1400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.13. 17:23
Archív felvétel
Kép az avatásról I.

"Jászsági ereklyés országzászló" c. alkotás fotói

Kép az avatásról II.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108790
Forrás
dab.hu
Feltöltve
2012.04.13. 17:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP psc1400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.13. 17:22
Archív felvétel
Kép az avatásról II.

"Jászsági ereklyés országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108786
Forrás
jaszberenyonline.hu
Feltöltve
2012.04.13. 17:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.13. 17:21
Archív felvétel
Képeslap.

"Jászsági ereklyés országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108787

108789
Forrás
dab.hu
Feltöltve
2012.04.13. 17:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.13. 17:22
Archív felvétel
Képeslap.

"Jászsági ereklyés országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108788

Ezen a képeslapon az országzászló együtt látható a szovjet emlékművel.
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
108792
Forrás
dab.hu
Feltöltve
2012.04.13. 17:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.13. 17:23
Archív felvétel
Ezen a képeslapon az országzászló együtt látható a szovjet emlékművel.
Összesen 7 fotó

Műlap története

12.04.14. 20:05
Sila publikálta "Jászsági ereklyés országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.