Soó Rezső, a magyar és nemzetközi botanikai tudománynak kimagasló képviselője Székelyudvarhelyen született 1903. augusztus 1-jén. Kolozsváron kezdett iskoláit a budapesti egyetemen folytatta, mint az Eötvös Kollégium tagja 1925-ben kitűnő eredményű tanári szakvizsgát, valamint summa cum laude doktorátust tett.
Első könyve az erdélyi magyar iskolák számára írt növénytan volt (1926). 1925–27-ben a berlini Collegium Hungaricum tagja; Dahlenben a Botanikai Intézetben és Botanikus Kertben dolgozott. Ekkor kezdte meg külföldi tudományos intézeteket látogató útjait és botanikai exkurzióit.
1927–29-ben a tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa volt, 1929 végén elnyerte a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékét. Megszervezte az egyetemi Növénytani Intézetet és Botanikus Kertet. 1935-ben hivatalos kiküldött volt az amszterdami botanikai kongresszuson, 1936–37-ben pedig bölcsészkari dékán, 1939-ben fél évig vendégprofesszor Königsbergben.
Debrecenben az Alföld természetvédelmének harcosa, az Ő nevéhez fűződik Bátorliget rezervációjának létesítése. Mint a debreceni Tudományos Társaság természettudományi osztályának titkára annak folyóiratát a „Tisia'-t szerkesztette, ezenkívül saját intézeti folyóiratot adott ki, az Acta Geobotanica Hungaricát (1936–1949).
1940 őszén a kolozsvári egyetemre a növényrendszertan tanárává nevezik ki s egyben a Botanikus Kert és az Erdélyi Múzeum Növénytárának igazgatója lett. 1945 őszén átélve Budapest ostromát, visszatért Debrecenbe és újra átvette a régi intézetét. Növényföldrajza mint egyetemi tankönyv a háború után megjelent első természettudományi munkák egyike volt.
1947-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja.
1951-ben a Tudományos Akadémia rendes tagjává választja, a Biológiai Osztály elnöke (1952–53). 1951-ben Kossuth-díjat kapott „a magyar növénytani kutatásban és szervezésben kifejtett kimagasló érdemeiért'. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium megbízásából 1952-ben Fejlődéstörténeti Növényrendszertan tankönyvet ír, melyért újból Kossuth-díjat kapott 1954-ben.
1952–55-ig a Budapesti Egyetemen is előadott, majd 1955-től 1969-ig az ELTE Növényrendszertani-Növényföldrajzi Tanszék és Botanikus Kert igazgató professzora.
Ő az európai orchideák egyik legjobb specialistája.
1964-től készült el a 6 kötetes, közel 4000 oldal terjedelmű Magyar flóra és vegetáció című, rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve, mely világviszonylatban is a legrészletesebb mikroszisztematikai-cönológiai flóramű.
Megjelent könyveinek száma 29, tudományos dolgozatainak száma 400-nál több és mintegy 3000 népszerű cikk, előadás, ismertetés, útleírás, lexikon-címszó tartozik bibliográfiai adataihoz. Cikkei, előadásai 7 nyelven, 16 országban jelentek meg.
Kétszer kapott aranyfokozatú Munka Érdemrendet. 70. születésnapján a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktorrá avatta. 1979-ben pedig Debrecen város díszpolgára lett.
Amilyen páratlan botanikai munkássága, olyan páratlan és lenyűgöző több irányú gyűjtési szenvedélye. Gyermekkora óta gyűjtött herbáriumát, mely mintegy 50 000 lapból áll, a Kolozsvári, ma Babes–Bolyai Egyetemnek ajándékozta.
Szoros szálak fűzték az irodalomhoz és képzőművészetekhez. Ezt bizonyítja a több mint 10 000 kötetből álló könyvgyűjteménye, a mintegy 80 000 lapból álló kisgrafikai gyűjteménye, mely világviszonylatban is a harmadik legnagyobb magánkézben lévő gyűjtemény, és birtokában volt a kb. 170 000 darabból álló bélyeggyűjteménynek is, mely szintén a legnagyobb és legértékesebb magánkézben lévő ilyen jellegű gyűjtemény.
Több írásában hivatkozott arra, hogy élete legfőbb eredményének és büszkeségének nem dolgozatait, gyűjteményeit tekinti, hanem azt, hogy iskolát nevelt, és mintegy 60 biológus kutatót nevezhet tanítványának, akik közül számosan magas, sőt legmagasabb tudományos kvalifikációt is elértek.
1980. február 10-én hunyt el Budapesten.
(Forrás: Máthé Imre: Száz éve született Soó Rezső, Hargita népe).