Szokolya, Mányoki utca 5.
További képek a Fotólistában

Szokolya
Mányoki utca 5.
A református plébánia épületének utcai homlokzatán láthatod a táblát....Teljes szövegA református plébánia épületének utcai homlokzatán láthatod a táblát. Utcáról olvasható, fotózható.Kevesebb szöveg

Felállítás1932. október 16.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2012.04.04. 22:15
Szabó András tiszteletes úr volt az egyetlen, aki egy kilenc fős családnak 'segélyt' juttatott 1956-ban. A család katolikus volt, Ő református lelkész.
A család egy tagja, sokkal később, viszonozni tudta – más módon – közvetített adományait.
Ekkor már Szokolya reformátusait szolgálta. Köszönetképpen ekkor kaptam tőle egy kis füzetet Szokolya és Mányoki Ádám kapcsolatáról.
Soha többet nem találkoztunk. Tegnap felkerestem Szokolyát, a parókiát, a templomot. A napközben is nyitott templom emlékkönyvébe írtam egy pár emlékező sort tiszteletére.

Tudtam az emléktábla létezéséről a Tiszteletes úr dolgozatából, mégis meglepetés volt megpillantani. Meglepetésem növekedett, mikor megtudtam, hogy még nem szerepel a 'szoborlap'-on.

Most, mikor a lapot feltöltöm, hol az önarcképét nézem a festőművésznek, hol a nagy szobrászunk portréját a festőművészről. A gyerekkorom óta csodált kalap, a festő fiatal boldog arca visszaköszön a domborművön is. Arcvonásai, füleit takaró hajzata más, de ez a művészi szabadság adta lehetőség különbözteti meg a bronz 'másolatot' a festménytől, holott tudjuk, hogy arról készült.
Az emléktábla a festő halálának 175. évfordulója alkalmából készült. Felirata külön képen olvasható.
Az emlékezés jele a többször átalakított parókián, a festő szülőházán hirdeti az emlékező utókor háláját és elismerését.

A 'szobolap' 94 Kisfaludi-alkotása között két domborműves emléktáblát találunk a kereső segítségével. Ez a 'kis' portré egy igazi Kisfaludi Strobl Zsigmond-szobor erejével bír.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108158
Feltöltve
2012.04.04. 15:01
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.04. 15:01

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108160
Feltöltve
2012.04.04. 15:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.04. 15:08

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108130
Feltöltve
2012.04.03. 19:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.03. 19:38

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108167
Feltöltve
2012.04.04. 15:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.04. 15:16

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108129
Feltöltve
2012.04.03. 19:18
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ480/100 • 1/532 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.03. 19:18

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
108166
Feltöltve
2012.04.04. 15:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.04. 15:15

Adalék vagy máshol

"Mányoki Ádám" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szokolya
Feltöltő
Azonosító
179494
Forrás
http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1
Évszám
1944
Feltöltve
2014.09.13. 11:59
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.09.13. 11:59
1944
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.06.05. 15:12
Megérintettem a "Mányoki Ádám" alkotást
12.04.04. 22:15
ocsovai andrás publikálta "Mányoki Ádám" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.