Boldog Gizella és Szent Imre

Dunavarsány, Vasúti sor.
További képek a Fotólistában

Dunavarsány
Vasúti sor.
A Vasút sornál, a buszmegállónál a vasút felé kiszélesedő park közepén.

Avatás2004. szeptember 18.

Göröntsér Vera
2012.03.13. 12:25
Dunavarsányba vezetett az utam. Ha már odamegyek, tájékozódtam, mit keressek, mit találhatok? A város honlapján sajnos nincsenek 'nevesítve' a szobrok, de látszott, megéri keresgélni, a Képgaléria megmutatta. A kiindulási információkat végül a Wikipédia szócikke biztosította: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dunavars%C3%A1ny

A település 2004. szeptember 18. óta megkapta a városi címet. Erre az alkalomra készült el és ezen a napon avatták fel a Boldog Gizellát és Szent Imrét ábrázoló szobrot. Az alkotás közadakozásból jöhetett létre, az adakozók neve a körben elhelyezett táblákon került feltüntetésre.

Szent István és (Bajorországi) Boldog Gizella 996-ban kötött házasságából két – egyes feljegyzések szerint 'több' – gyermek született. Ottó nevű fiúk korán meghalt, Imre herceg felnőtt koráig élt, de egy vadkanvadászat során életét vesztette. Így az első szent uralkodó családja utód nélkül maradt.

A magas posztamensen álló szobor a szép, de szomorú Gizellát ábrázolja, fiát, Imrét nem annyira ölelőn, dajkálva, hanem szinte megadóan tartja kezében. Imre inkább kisded, kitárt karral, mint egy angyali kis herceg, a messzeségbe tekint.
A kitárt kar ősi gesztus az elérhetetlen felé. A zsidó nép szokásaiban is megjelenik az imádság kísérőjeként, míg a keresztény liturgia szerint is 'az Istennel való élő kapcsolatot fejezi ki'. Forrás: http://dkjsz.freewb.hu/uploads/hirlevel_2011.03.pdf

Amennyire meg tudom ítélni, Gizella és a gyermek Imre kettősének ábrázolása nagyon ritka. Különösen ez a fajta ábrázolás, ahol a herceg kisgyermekként, a szomorú szemű Gizella fiatal anyaként került megjelenítésre. Keresgéltem, és hasonlót nem is találtam.

A 2011-es év a Család éve volt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívást adott közzé, amelyben keresték 'az első magyar szent család' együttes ábrázolását mutató képzőművészeti alkotásokat. Forrás: http://csaladeve.hu/cikk.php?h=13 Az eredmény: https://picasaweb.google.com/115411887579336216613/MagyarSzentCsalad

Nagy szenzáció volt a 2007. évi, Szent Imre születésének 1000. évfordulóján itthon bemutatásra kerülő Székely Bertalan-festmény: 'Hazánkban először látható Boldog Gizella a gyermek Imre herceggel – a székesfehérvári kiállítás szenzációja' (2007.08.19) http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2007.08.19/3202.html
Itt az alkotó Imrét iskolás korú gyermekként jeleníti meg, bizalmas anya-gyermek kapcsolatban Gizellával.
További linkek
Boldog Gizella: http://www.katolikus.hu/szentek/0507.html

Szent Imre herceg: http://www.katolikus.hu/szentek/szent176.html

Kapcsolódó
Haldokló katona
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106291
Feltöltve
2012.03.10. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106292
Feltöltve
2012.03.10. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

106293
Feltöltve
2012.03.10. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106294
Feltöltve
2012.03.10. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:10

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106295
Feltöltve
2012.03.10. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

106296
Feltöltve
2012.03.10. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:10

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106297
Feltöltve
2012.03.10. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:11

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
106298
Feltöltve
2012.03.10. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

106299
Feltöltve
2012.03.10. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.10. 21:11

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373548
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/800 • 5.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373549
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1250 • 5.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373550
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/640 • 29.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373551
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/640 • 16.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373552
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/400 • 49mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373553
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/320 • 46.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373554
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/400 • 25.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09

"Boldog Gizella és Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunavarsány
Feltöltő
Azonosító
373555
Feltöltve
2019.09.11. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/200 • 18.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:09
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.07.14. 20:19
Megérintettem a "Boldog Gizella és Szent Imre" alkotást
19.09.11. 22:05
A "Boldog Gizella és Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.11. 20:09
8 új fotót töltöttem a "Boldog Gizella és Szent Imre" műlaphoz
17.03.24. 17:09
Megérintettem a "Boldog Gizella és Szent Imre" alkotást
14.02.27. 21:29
A "Boldog Gizella és Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.21. 17:27
A "Boldog Gizella és Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.13. 12:25
Göröntsér Vera publikálta "Boldog Gizella és Szent Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.