Sátoraljaújhely, Deák Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Sátoraljaújhely
Deák Ferenc utca 10.
A piarista templom előtti és a Kossuth Gimnázium melletti téren

Felállítás2001. augusztus 20.

Kiss Katalin
2012.03.08. 19:25
V. István 2001. augusztus 20-án felavatott sátoraljaújhelyi szobra Balogh Géza szobrász alkotása.
V. István a 'második honalapító'-nak, IV. Béla királynak a fia.
Az Árpád-házi uralkodó 1261-ben Újhely – akkori nevén Sátorelő – telepeseinek városi kiváltságokat adományozott. Újhely területe ezt megelőzően a pataki erdőispánsághoz tartozott. Ez a vidék István fennhatósági területe és kedvelt tartózkodási helye volt.

A stilizált trónon olvashatjuk:
'Mi, István, Isten kegyelméből király, a sátorelőn lakó híveinket kiváltságokkal ellátni jónak látjuk...' 1261

István apja halála után lett az ország uralkodója. 1270 májusában koronázták királlyá az ősi városban, Székesfehérváron. Apja örökébe lépve országépítő politikát folytatott, de korai halála megakadályozta ebben – életének 33. és uralkodásának 2. évében meghalt.

A Margit-szigeti domonkos kolostor templomába temették, ahol húga, Szent Margit is nyugodott. Később, a kolostor maradványainak 20. századi feltárásakor az evangéliumi oldalon egy halotti koronát találtak, amely valószínűleg V. Istváné volt.

V. István halotti koronája: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Funeral_Crown_of_Stephen_V_Hungarian_King.jpg&filetimestamp=20120214090015
Források:
V. István: http://hu.wikipedia.org/wiki/V._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
Balogh Géza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/balogh-geza
Sátoraljaújhely: http://www.satoraljaujhely.hu/varos/
További linkek
V. István: http://hu.wikipedia.org/wiki/V._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
Balogh Géza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/balogh-geza
Sátoraljaújhely: http://www.satoraljaujhely.hu/varos/
kectam
2019.05.02. 19:54
A szobor avatásán, 2001.augusztus 20-án Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanár mondott beszédet.
Források:
http://satoraljaujhely.varosom.hu/latnivalok/szobrok/V-Istvan-szobra.html
Észak-Magyarország, 2001. augusztus 28. - 4.oldal

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106008
Feltöltve
2012.03.07. 08:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:10

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106009
Feltöltve
2012.03.07. 08:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

106010
Feltöltve
2012.03.07. 08:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:12

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106011
Feltöltve
2012.03.07. 08:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:12

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106012
Feltöltve
2012.03.07. 08:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:13

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106013
Feltöltve
2012.03.07. 08:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:13

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106014
Feltöltve
2012.03.07. 08:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:14

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
106015

106016
Feltöltve
2012.03.07. 08:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.07. 08:15

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
353130
Feltöltve
2019.05.02. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/250 • 25.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.02. 18:58

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
353131
Feltöltve
2019.05.02. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • 11.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.02. 18:58

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
353132
Feltöltve
2019.05.02. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/500 • 6.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.02. 18:58

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
414575
Feltöltve
2020.08.29. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.29. 21:20

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
414576
Feltöltve
2020.08.29. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.29. 21:20

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
414577
Feltöltve
2020.08.29. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.29. 21:20

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
414578
Feltöltve
2020.08.29. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.29. 21:20

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
414579
Feltöltve
2020.08.29. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.29. 21:20

"V. István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
432102
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2021.02.09. 12:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 12:58
2017. április
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.02.09. 12:58
1 új fotót töltöttem a "V. István" műlaphoz
20.08.29. 21:20
5 új fotót töltöttem a "V. István" műlaphoz
19.05.02. 19:54
A "V. István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.02. 18:58
3 új fotót töltöttem a "V. István" műlaphoz
12.03.08. 19:25
Kiss Katalin publikálta "V. István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.