II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű

Szolnok, Rákóczi út 45.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Rákóczi fejedelem

Szolnok
Rákóczi út 45.
II. Rákóczi Ferenc Ált.Iskola földszinti folyosóján.

Felállítás1990. március 23.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2012.03.03. 20:45
Olvasmányaimban találkoztam vele, hogy Szolnokon a Rákóczi úti iskola az 1800-as években Bárány úti iskola volt.
Rákóczi, Bercsényi és társai hamvainak hazahozatalát követően – 1906-ban – egy országos mozgalom révén oly módon kívánták megünnepelni ezt az eseményt, hogy tiszteletükre fontosabb utcákat róluk neveztek el. Így lett a Bárány útból Rákóczi út.
Az iskola földszinti folyosóján helyezték el Szabó Imrefia Béla szobrászművész 1987-ben készített, kb. 50 cm átmérőjű II. Rákóczi Ferenc bronz portrédomborművét. Az alkotás alatt egy korabeli stílusú kardon Rákóczi levele fekszik, s rajta egy idézet:

'Egész dicsőségemet és
gyönyörűségemet abban lelem,
hogy az ifjúságot hazám
szolgálatára nevelhessem”

F Rákóczi szignója

A portrédombormű avatásával egy időben, 1990. március 23.-án vette fel az iskola II. Rákóczi Ferenc nevét.

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105710
Feltöltve
2012.03.02. 15:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 15:59

105711
Feltöltve
2012.03.02. 15:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 15:59

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

'Egész dicsőségemet és
gyönyörűségemet abban lelem,
hogy az ifjúságot hazám
szolgálatára nevelhessem”

F Rákóczi
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105712
Feltöltve
2012.03.02. 16:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:00
'Egész dicsőségemet és
gyönyörűségemet abban lelem,
hogy az ifjúságot hazám
szolgálatára nevelhessem”

F Rákóczi

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

A földszinti folyosó a domborművel.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105713
Feltöltve
2012.03.02. 16:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:01
A földszinti folyosó a domborművel.

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

Iskolai címer avatása - 2012 március.
(Fotó: Mészáros János)
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
107834
Évszám
2012
Feltöltve
2012.03.29. 14:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.29. 14:16
2012
Iskolai címer avatása - 2012 március.
(Fotó: Mészáros János)

Archív fotók

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

A leleplezési ünnepség.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105714
Feltöltve
2012.03.02. 16:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:02
Archív felvétel
A leleplezési ünnepség.

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

A leleplezési ünnepség.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105715
Feltöltve
2012.03.02. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:03
Archív felvétel
A leleplezési ünnepség.

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

Újságcikk a névadó és leleplezési ünnepségről.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105716
Feltöltve
2012.03.02. 16:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:04
Archív felvétel
Újságcikk a névadó és leleplezési ünnepségről.

"II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. alkotás fotói

Szabó Imrefia Béla szobrászművész egy korábbi avatáson.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
105717
Feltöltve
2012.03.02. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.03.02. 16:05
Archív felvétel
Szabó Imrefia Béla szobrászművész egy korábbi avatáson.
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.12.11. 16:52
Az "II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.18. 08:49
Az "II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.13. 06:17
Az "II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.03. 20:45
Tóth György-Gyigyi publikálta "II. Rákóczi Ferenc-portrédombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.