Siketek Tanintézete szobordíszei

Eger, Klapka György utca 10.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szalézi Szent Ferenc

Eger
Klapka György utca 10.
Az utcai homlokzaton láthatóak az alkotások.

Avatás2005
Avatás1928

Wälder Gyula (építész, közreműködő)

TundeK62
2012.02.19. 14:40
'...A Jegyzőinternátus és a Korona szálloda közötti területen az intézet felépítésére. Wälder Gyula tervei szerint készült el 1928 szeptemberére a mai Klapka utcai intézet, amely azóta is színhelye az északi régióban élő hallássérült gyermekek oktatásának. 2005-ben az épületet felújították, s Szalézi Szent Ferenc szobra ismét elfoglalhatta méltó helyét, amely egykor az utca homlokzatát díszítette.'
Forrás: http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/k/klapka_gyorgy_utca
A szobor életnagyságnál nagyobb.
A dombormű nagyon emlékeztet egy hasonló szegedi alkotásra, mely éppen azokban az években készült. Erre: http://www.kozterkep.hu/~/692/_a_tanulas_allegoriaja_dombormu_szeged_markup_bela_1929.html?l&nr=1
Ott alkotóként Markup Bélát nevezte meg a műlap feltöltője. Elképzelhetőnek tartom, miután Markup Béla és Wälder Gyula több épületen is dolgoztak együtt, hogy az egri intézet domborműve, és a szobor is Markup Béla szobrász alkotása.
Az intézményt 1901-ben alapították. A teljes neve ma: Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon

Szalézi Szent Ferenc élete: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szal%C3%A9zi_Szent_Ferenc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Az épület bejárata fölött egy szépséges dombormű.
Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104805
Feltöltve
2012.02.16. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:17
Az épület bejárata fölött egy szépséges dombormű.

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104807
Feltöltve
2012.02.16. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:18

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
223424
Feltöltve
2015.10.31. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.31. 01:52

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
223425
Feltöltve
2015.10.31. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

223426
Feltöltve
2015.10.31. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

223423
Feltöltve
2015.10.31. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

104808
Feltöltve
2012.02.16. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:19

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104806
Feltöltve
2012.02.16. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:18

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104809
Feltöltve
2012.02.16. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:19

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104810
Feltöltve
2012.02.16. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:20

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
223422
Feltöltve
2015.10.31. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

223421

104819
Feltöltve
2012.02.16. 22:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.02.16. 22:53

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104818
Feltöltve
2012.02.16. 22:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.02.16. 22:52

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Forrás: http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/k/klapka_gyorgy_utca
Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104811
Feltöltve
2012.02.16. 18:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.16. 18:36
Forrás: http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/k/klapka_gyorgy_utca

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428498
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 19:45
2020. június

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428499
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 19:45
2020. június

"Siketek Tanintézete szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Markup BélaWälder Gyula (építész, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428500
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 8mm • ISO80

428501
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 19:45
2020. június
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.01.01. 19:45
4 új fotót töltöttem a "Siketek Tanintézete szobordíszei" műlaphoz
20.07.29. 18:51
Megérintettem a "Siketek Tanintézete szobordíszei" alkotást
17.02.17. 23:06
A "Siketek Tanintézete szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.17. 23:04
A "Siketek Tanintézete szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.29. 15:48
Megérintettem a "Siketek Tanintézete szobordíszei" alkotást
12.12.27. 00:01
A "Siketek Tanintézete szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.26. 23:57
A "Siketek Tanintézete szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.19. 14:40
TundeK62 publikálta "Siketek Tanintézete szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.