Konyár, Rákóczi utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Konyár
Rákóczi utca
A református templom kertjében áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2012.08.15. 08:05
Konyáron még életemben nem jártam eddig, de azon a júliusi napon mégis elmentünk egy ismerősömmel a három napig tartó falunapok szombati rendezvényeire. Érdekes élményben volt részünk, részint a programok, részint az alig kétezer fős településen látott, megtapasztalt eseményeken. Volt főzőverseny, népi táncosok bemutatója, dalverseny, vásárosok, népi gyermekjátékok, rengeteg rendőr; no és közben elsétáltunk lefotózni a köztéri alkotásokat.
Túl nehéz dolgom nem volt, mert két helyre csoportosították ezeket. Az egyik helyszín a műemléki (eredetileg a XIII. században épült: http://muemlekem.hu/muemlek?id=5344 ) református templom kertje volt, a másik meg a vele szemközt kialakított park, a községháza és az iskola között.

Bármilyen hihetetlen, nem az első világháborús emlékmű volt a településen felállított első köztéri alkotás, hanem az 1848-as forradalom emlékére, 1890-ben felállított emlékmű. Az életnagyságú, harcoló katonát ábrázoló műkőszobor elég rossz állapotban van (miközben látszik, hogy nemrég felújíthatták), és sehol nem találtam róla adatot. Nagyon alaposan körbejártam, de a helyszínen sem derült ki semmivel több, mint amit tudtam.
A címoldalon látható felirat:
'1914–1918
a világháborúban elesett hős fiaink
emlékezetének
szóljatok felőlünk – miként mi emlékezünk
felőletek'
További linkek
A településről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kony%C3%A1r

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116094
Feltöltve
2012.08.12. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116095
Feltöltve
2012.08.12. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:54

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Háttérben a művelődési ház épülete
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116096
Feltöltve
2012.08.12. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:54
Háttérben a művelődési ház épülete

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116097
Feltöltve
2012.08.12. 23:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:56

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116098
Feltöltve
2012.08.12. 23:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:56

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116099
Feltöltve
2012.08.12. 23:57
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/2500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:57

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116100
Feltöltve
2012.08.12. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.12. 23:59

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116101
Feltöltve
2012.08.13. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.13. 00:00

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A református templom az emlékmű hátterében
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116102
Feltöltve
2012.08.13. 00:01
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.13. 00:01
A református templom az emlékmű hátterében

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
435283
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2021.03.03. 16:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.03. 16:57
2015. február

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
458072
Feltöltve
2021.09.09. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:57

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
458073
Feltöltve
2021.09.09. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/1300 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:57

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
463554
Feltöltve
2021.10.21. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.21. 20:15

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
463555
Feltöltve
2021.10.21. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.21. 20:15

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
463556
Feltöltve
2021.10.21. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 19.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.21. 20:15

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
463557
Feltöltve
2021.10.21. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 10.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.21. 20:15

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlet 1939.
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
116342
Évszám
1939
Feltöltve
2012.08.15. 11:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.08.15. 11:06
1939, Archív felvétel
Képeslap részlet 1939.
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.10.21. 20:15
4 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.09.09. 08:57
2 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.03.03. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.08.15. 11:06
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.08.15. 08:05
TundeK62 publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.