Balinka, Balinka - Kisgyónbánya
Archív képek

Balinka
Balinka - Kisgyónbánya
Az alkotás Kisgyónbánya területén áll.

Felállítás1959


Aerdna
2012.01.18. 20:11
Az alkotás a valamikori Kisgyónbánya központjának területén áll. A bazaltból készült alkotás az 1944-ben elhurcolt, elveikhez hű bányászoknak állít emléket. Az alkotásnál ma is rendszeresen koszorúznak.

A történet szerint 1943. december 31-én Sprőder György kisgyóni vájár a Magyarországi Bánya és Kohómunkások Szövetségétől kapott tájékoztató közleményt olvasta fel a bányásztársaknak. Ezután Bodó Nándorral együtt elénekelték az Internacionálét. 1944. január 21-én mindkét bányászt csendőri felügyelet alá helyezték. Sprőder Györgyöt a budapesti Mosonyi utcai toloncházba internálták, így az 1944. április 1-jére kitűzött tárgyaláson nem vehetett részt. 1944. május 10-én Marjanek Doschner Ferencet szintén a Mosonyi utcába vitték. Ő megjárta Kistarcsát, majd visszakerült a Mosonyi utcába. Innen még írt a családjának 1944. decemberében. Valószínűleg kivégezték. Sprőder Györgyöt Rinyapusztán végzett kényszermunkáját követően hazaengedték, továbbra is csendőri felügyelet alatt állt. 1944. novemberében ismét elfogták Bodó Nándorral és Bugyács Antallal együtt, és a komáromi Csillag erődbe, majd a németországi Herzbrükbe szállították őket. Bugyács Antal a felszabadulás után hazaérkezett, két társának sorsáról azonban semmit sem lehet tudni.
A forrás szerint: 'Ahol ma a bányász mártíremlékmű hirdeti a hősök dicsőségét, ott találkoztak életükben először a sokat szenvedett kisgyóni bányászok a szabadsággal.'
A bányaközpont területén több szobor is állt, és talán a mártírok emléke miatt maradt az eredeti helyén ez az emlékmű a bánya 1972-es bezárása után.

A talapzat felirata:
Az elvükért 1943-ban elhurcolt munkatársaink emlékére.
Bodó Nándor
Dorscner Ferenc
Sprőder György

A talapzat felirata szerint 1943-ban, a forrás szerint 1944-ben hurcolták el a bányászokat, így történetüket kicsit részletesebben írtam le a forrás alapján. Dorschner György nevét a talapzat 'h' nélkül írja, így azt a feliratnak megfelelően írtam le. A forrás 'sch'-val írja a bányász nevét.

Az alkotás a bánya bejáratát jelző – ma már hiányos – valamikor lámpákkal felszerelt, 'Kisgyónbánya' feliratos oszlopon túl állva hirdeti, hogy egykor itt nyüzsgő élet folyt. Valaha itt volt a bánya központja, kastéllyal, buszállomással, iskolával és a kisvasút átrakóállomásával. A szénosztályozó maradványai emlékeztetnek az egykori szénbányára. A szobor - ahogy az archív felvételen látható - a kastély előtt, kissé balra, lejjebb látható. Még előrébb másik szobor állt, illetve a kastélytól jobbra, lefele is állt egy alkotás (ebből nem sok látszik a fáktól). A szénosztályozóból már nem sok látszik, a természet visszavette, ami az övé. Az épületeknek ma már nyoma sincs. A területről a használható eszközöket a balinkai bányába vitték.

A kisgyóni bánya területén 10 akna működött, az 1922 és 1972 közötti 50 év alatt 10,7Mt szenet termeltek ki.

A terület közigazgatásilag Balinkához tartozik.

Sajnos - amint a felvételeken látszik - még itt is összefirkálták az alkotást, kifestették a szemét. Az ottani fényviszonyok mellett a szobor szeme szénfeketének tűnt, csak a képek adták vissza, hogy valójában kékre színezték.
Források:
Pera Ferenc: A kisgyóni-balinkai szénbányászat ötven éve, 77-79. o.
http://www.ombkenet.hu/index.php/bkl-banyaszat?id=63

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102936
Feltöltve
2012.01.14. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:18

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102937
Feltöltve
2012.01.14. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:18

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102938
Feltöltve
2012.01.14. 21:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:19

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102939
Feltöltve
2012.01.14. 21:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:20

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102941
Feltöltve
2012.01.14. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:21

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102942
Feltöltve
2012.01.14. 21:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:22

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102943
Feltöltve
2012.01.14. 21:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:23

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
102944
Feltöltve
2012.01.14. 21:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/20 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.14. 21:26

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
407870
Feltöltve
2020.06.29. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.06.29. 19:11

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
407871
Feltöltve
2020.06.29. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.06.29. 19:14

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
407872
Feltöltve
2020.06.29. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/25 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.06.29. 19:17

Archív fotók

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Az alkotás a kisgyóni bányatelepen 1967-ben. A képen a kastély előtti részen látható, az ahhoz közelebb levő szobor. Forrás: Varga Ferenc: Bakonycsernye, 52. o.
Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
103019
Évszám
1967
Feltöltve
2012.01.16. 21:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.16. 21:08
1967, Archív felvétel
Az alkotás a kisgyóni bányatelepen 1967-ben. A képen a kastély előtti részen látható, az ahhoz...Teljes szövegAz alkotás a kisgyóni bányatelepen 1967-ben. A képen a kastély előtti részen látható, az ahhoz közelebb levő szobor. Forrás: Varga Ferenc: Bakonycsernye, 52. o.Kevesebb szöveg

"Bányász-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balinka
Feltöltő
Azonosító
438775
Forrás
https://sites.google.com/site/csernyinsandor/banyasz-emlekek/fotoalbumok
Feltöltve
2021.04.05. 19:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.04.05. 19:38
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.04.12. 20:02
A "Bányász-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.04.05. 19:38
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
20.06.29. 19:17
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
20.06.29. 19:14
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
20.06.29. 19:11
1 új fotót töltöttem a "Bányász-emlékmű" műlaphoz
12.01.18. 20:11
Aerdna publikálta "Bányász-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.