Róma (Roma), Via Casilina
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Emlékezés Amerigo Totra, Cento. Omaggio ad Amerigo Tot
Angol cím:Hundred but One. Homage to Amerigo Tot

László Mária
2011.12.13. 21:25
A 2 méteres szobrot, Pécs város ajándékát 2010. szeptember 27-én avatták fel Pécs polgármestere, Páva Zsolt jelenlétében.
A magyar nagyközönség 2008. október 14-én láthatta Pécsett.
A monumentális művet Amerigo Tot születésének századik évfordulója alkalmából készítette a 11 művészt számláló pécsi egyesület. Az alkotást Tot Gemelli spaziali című munkája ihlette.
“A szobor kiindulási pontja egy acélszerkezet volt, amely nem más, mint térbeli rajzolata az említett Amerigo-műnek. A szerkezetet az alkotók kettős értelemben használták, egyrészt mint szobrászati vázat, amelyre lehet reflektálni, másrészt pedig mint szellemrajzot, amely a születő mű térbeli mozgását sugallja.” [3]
A térplasztika öt másik kortárs alkotással együtt gazdagítja a Via Casilina és a Via dei Gordiani sarkán 2003-ban létesített Villa De Sanctis szoborparkját.
A projektről annak idején a Fondéria Művészeti Egyesület (Associazione la Fonderia) honlapja tájékoztatott. A honlap jelenleg nem érhető el.
Források:
[1] Szoboravatás Rómában Amerigo Tot emlékére
http://magyarokanagyvilagban.hu/archivum/szoboravatas-romaban-amerigo-tot-emlekere
[2] Amerigo Tot
https://www.amerigotot.com/
[3] Amerigo Tot egy híján 100
https://kultura.hu/kepzo-amerigo-tot-egy-hijan/
[4] Cento. Omaggio ad Amerigo Tot
https://www.exibart.com/evento-arte/cento-omaggio-ad-amerigo-tot/
[5] Omaggio ad Amerigo Tot. 13.10.2008.
http://1995-2015.undo.net/it/mostra/76884

Tagi gyűjteményben
Határon túl

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:10

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:11

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:13

László Mária 11.12.12. 23:14

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:15

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ52/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:18

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.04. 16:29
2011. december

László Mária 14.11.04. 16:30

László Mária 14.11.04. 16:41

László Mária 14.11.04. 16:45

László Mária 14.11.04. 16:48
2011. december

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ56/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.04. 16:51
2011. december

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.04. 16:57
2011. december

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.12. 23:17

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.12.13. 00:15

"Száz" c. alkotás fotói

EXIF információk...
BenQ / C640
ƒ5600/1000 • 1/60 • ISO56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.03.23. 09:18

Adalék vagy máshol

"Száz" c. alkotás fotói

Villa De Sanctis, avagy Parco Casilino-Labicano
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.12.03. 15:40
2011. december
Villa De Sanctis, avagy...Teljes szövegVilla De Sanctis, avagy Parco Casilino-LabicanoKevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.12.03. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Száz" műlaphoz
11.12.13. 21:25
László Mária publikálta "Száz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.