Budapest, VI. kerület, Szondi utca 67.
Archív képek

Angol cím:Holy Family

Budapest
VI. kerület, Szondi utca 67.
Az alkotás a Szent Család templom homlokzati erkélyének korlátján található.

Felállítás1931

Aerdna
2011.12.08. 21:32
Az alkotás a Szent Családot ábrázolja. A templom, melynek homlokzatát díszíti, is e nevet viseli.

Krasznai (Krausz) Lajos 1931-ben készítette az alkotást, ami azért érdekes, mert a Fábián Gáspár által tervezett templomot 1931.-ben szentelték fel, de a háború idején, 1945-ben találat érte a templomot, mely romba dőlt. A templomot újra felépítették, az archív és jelenlegi képek alapján ugyanolyan formában. Az alkotáson azonban Krausz L. jelzés látható a talapzaton, tehát a szobor valószínűleg sértetlen maradt. Krasznai (Krausz) Lajos az 1930-as évek elején magyarosította nevét Krauszról Krasznaira, és 1934-ig Krausz L. szignót találunk alkotásain.

A másik érdekesség, hogy a szobrot eredetileg a templom homlokzatán feljebb található szoborfülkébe tervezte az alkotó. De már az általa készített archív felvételen is egyértelműen látható, hogy végül lejjebb került elhelyezésre az alkotás. A szoborfülke azóta is üresen áll.

A templom szobrászati díszeit, illetve a templom makettjét is Krasznai Lajos készítette.

Az alkotás állapota nagyon szép, látható, hogy törődnek vele.

Forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99573
Feltöltve
2011.11.11. 20:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.11. 20:28

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99574

99575
Feltöltve
2011.11.11. 20:29

Aerdna 11.11.11. 20:29

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99576

99577
Feltöltve
2011.11.11. 20:30

Aerdna 11.11.11. 20:30

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99578

446668
Feltöltve
2021.06.22. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.22. 15:14

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446669
Feltöltve
2021.06.22. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/100 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.22. 15:14

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446670
Feltöltve
2021.06.22. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.22. 15:14

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446671
Feltöltve
2021.06.22. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.22. 15:14

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446672
Feltöltve
2021.06.22. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

446673

Archív fotók

"Szent család" c. alkotás fotói

A templom egy Krasznai Lajos által készített fotón. Forrás:http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/templom4.jpg.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99579
Feltöltve
2011.11.11. 20:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.11. 20:31
Archív felvétel
A templom egy Krasznai Lajos által készített fotón....Teljes szövegA templom egy Krasznai Lajos által készített fotón. Forrás:http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/templom4.jpg.htmlKevesebb szöveg

"Szent család" c. alkotás fotói

Az alkotás még a műteremben. Forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/makett1.jpg.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99582
Feltöltve
2011.11.11. 20:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.11. 20:37
Archív felvétel
Az alkotás még a műteremben. Forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/makett1.jpg.html

"Szent család" c. alkotás fotói

A templom makettje, melyet szintén Krasznai Lajos készített. Forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/templom+terv.jpg.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99581
Feltöltve
2011.11.11. 20:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.11. 20:33
Archív felvétel
A templom makettje, melyet szintén Krasznai Lajos készített. Forrás:...Teljes szövegA templom makettje, melyet szintén Krasznai Lajos készített. Forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/Szent+Csalad+templom/templom+terv.jpg.htmlKevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.06.22. 15:14
6 új fotót töltöttem a "Szent család" műlaphoz
15.03.17. 20:15
A "Szent család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.12.08. 21:32
Aerdna publikálta "Szent család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.