Gyomaendrőd, Népliget utca 2.

Gyomaendrőd
Népliget utca 2.
Az általános iskola főbejáratával szemben, a Holt-Körös partján.

Felállítás2001. június 17.


Cedrus
2011.12.16. 06:32
Tímár Máté (1922--1999) író és költő bronz mellszobra az iskola épületével szemben, magas mészkő talapzatra van felállítva, és ünnepélyes keretek között avatták fel.

Tímár Máté 1922. november 22-én született Endrődön. Egyetemi tanulmányait Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1942-ben kezdte meg. Tanulmányait a II. világháború és az orosz fogság miatt nem fejezte be.
Endrőd életében jelentős társadalmi szerepet vállalt. Tímár Máté egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akik a két falu: Endrőd és Gyoma egyesítését szorgalmazták s hittek ebben. Hite szerint az egyesüléssel, a későbbi városi rang elnyerésével a felemelkedést támogatta, Gyomaendrődinek vallotta magát. 1996-ban Gyomaendrőd díszpolgárának választották.
Halála után tíz évvel, a Határ Győző Városi Könyvtár Fiókkönyvtára 2009. május 9-én felvette Tímár Máté nevét.

Tímár Máté élményanyagát a paraszti világból, a világháborús megpróbáltatásokból, hadifogsága szenvedéseiből merítette, s úgy tervezte, hogy regényciklusban örökíti meg a magyar múlt és a közelmúlt egy jelentős részét, a háború utáni változásokat, azt a világot, melyet oly jól ismert. Cselekményes, sok szálon futó történeteinek formálásában Tamási Áron és Veres Péter ihletését is érezni lehet. Forrás: http://mek.niif.hu/02200/02227/html/03/1026.html
További linkek
Tímár Máté http://hgyvk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=63&Itemid=67&lang=hu

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
101594
Feltöltve
2011.12.16. 05:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.16. 05:57

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
101595
Feltöltve
2011.12.16. 05:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ67/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.16. 05:59

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
101596
Feltöltve
2011.12.16. 06:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.16. 06:00

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
101597
Feltöltve
2011.12.16. 06:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ30/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.16. 06:01

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
101598
Feltöltve
2011.12.16. 06:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.16. 06:02

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
282670
Feltöltve
2017.06.25. 10:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.06.25. 10:42

"Tímár Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
282671
Feltöltve
2017.06.25. 10:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.06.25. 10:42
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.03.02. 16:40
Megérintettem a "Tímár Máté" alkotást
17.06.25. 10:42
1 új fotót töltöttem a "Tímár Máté" műlaphoz
17.06.25. 10:42
1 új fotót töltöttem a "Tímár Máté" műlaphoz
17.06.17. 15:17
A "Tímár Máté" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.17. 14:07
A "Tímár Máté" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.17. 14:05
A "Tímár Máté" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.12.16. 06:32
Cedrus publikálta "Tímár Máté" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.