Wekerle Sándor-emléktábla

Székesfehérvár, Oskola utca 7.

Székesfehérvár
Oskola utca 7.
Az alkotás a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár homlokzatán látható.

Felállítás2011. november 15.

Aerdna
2011.11.15. 10:16
2011. november 15-én 9.00 órakor avatták fel Wekerle Sándor (1848-1921) miniszterelnök emléktábláját halálának 90. évfordulóján Székesfehérváron. A domborműves emléktáblát a mostani Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, egykori Ciszterci gimnáziumi épületének homlokzatán helyezték el. A volt miniszterelnök 163. évvel ezelőtt született, és az alkotás elhelyezésére a volt miniszterelnök születésnapján került sor.

Wekerle Sándor, az első polgári származású miniszterelnök 1859 – 1868. között Székesfehérváron tanult a ciszterci gimnázium intézményében. Abban az iskolában, amely az akkori kor egyik legkiemelkedőbb oktatási intézménye volt a királyi városnak, és olyan híres tudósoknak volt az alma matere, mint pl. Semmelweis Ignác, Reguly Antal.

Az alkotás Máthé Krisztián műve, aki az avatást megelőző napon, sötétedéskor még szépítgette művét.

Az alkotás elhelyezéséről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 19-én döntött. A közgyűlés keretében a 2013-as esztendőt Emlékévvé nyilvánították, melynek tiszteletére Székesfehérváron a közeljövőben köztéri alkotások kerülnek elhelyezésre, elsőként az itt bemutatott emléktábla. A város ezzel az emléktáblával kívánt megemlékezni Wekerle Sándorról. A város az alkotás felállításához nagyrészt önerőből, kisebb mértékben támogatásból biztosította az anyagi fedezetet.

Az avatás a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar által játszott Wekerle-indulóval kezdődött, majd a Ciszterci Szent István Gimnázium egyik diákja Gárdonyi Géza szavait tolmácsolta Wekerle Sándorról. Az avatáson Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója köszöntőjét követően ünnepi beszédet mondott Törő Gábor, a Wekerle Sándor Emlékbizottság elnöke. Ezt követően a gimnázium diákjai tekerőlant és fuvola kísérettel népdalt énekeltek, majd az emléktáblát leleplezte Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor elnök. Az emléktáblánál koszorút helyezett el a város nevében Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor elnök , a Ciszterci Szent István Gimnázium nevében Orosz Ágoston igazgató, valamint a Wekerle leszármazottak. Az avatás végén az egybegyűltek együtt énekelték el a Himnuszt a fúvószenekar kíséretével.

Forrás: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlési jegyzőkönyve, 2011.08.19. 536/2011 (VIII. 19.) számú határozat
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=event_1237_0

Képek az avatásról:
http://www.szekesfehervar.hu/viewer.php?group=91405&image=0

-------------------------
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és a Városi Könyvtár Székesfehérvár összevonásával 2013. január 1-jétől létrejött a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Az eredeti leírás idején még Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár néven működött.

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Dr. Cser-Palkovics András és Törő Gábor leleplezik a művet.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99845
Feltöltve
2011.11.15. 10:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:08
Dr. Cser-Palkovics András és Törő Gábor leleplezik a művet.

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99846
Feltöltve
2011.11.15. 10:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:09

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99847
Feltöltve
2011.11.15. 10:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/90 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:10

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99848
Feltöltve
2011.11.15. 10:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:11

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99849
Feltöltve
2011.11.15. 10:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:13

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99850
Feltöltve
2011.11.15. 10:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/90 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:15

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99891
Feltöltve
2011.11.15. 17:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 17:58

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99892
Feltöltve
2011.11.15. 17:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 17:58

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
99844
Feltöltve
2011.11.15. 10:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.15. 10:07

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136769
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.23. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.23. 20:51
2005. január

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136770
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.23. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.23. 20:52
2005. január

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193743
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2015.01.25. 13:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 13:13
2014. február

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288564
Feltöltve
2017.08.31. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:49

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288565
Feltöltve
2017.08.31. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:49

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288566
Feltöltve
2017.08.31. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:50

"Wekerle Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288567
Feltöltve
2017.08.31. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:50
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.03.01. 14:17
Megérintettem a "Wekerle Sándor-emléktábla" alkotást
17.08.31. 18:50
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor-emléktábla" műlaphoz

17.08.31. 18:49

17.06.02. 11:51
Megérintettem a "Wekerle Sándor-emléktábla" alkotást
17.04.24. 13:41
Megérintettem a "Wekerle Sándor-emléktábla" alkotást
15.01.25. 13:13
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor-emléktábla" műlaphoz
11.11.15. 10:16
Aerdna publikálta "Wekerle Sándor-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.