Budapest, V. kerület, Roosevelt tér 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A MTA terrakotta szobrai

Budapest
V. kerület, Roosevelt tér 9.
A M.T. A. dunai homlokzatának Roosevelt-tér felőli sarkán látható.

Felállítás1963


ATTILA SISKOVITS
2011.11.19. 22:54
A Magyar Tudományos Akadémia székházának impozáns palotája: háromhomlokzatos, kétemeletes, neoreneszánsz épület.
(1860-ban országos gyűjtés indult a székház felépítésére. A tervpályázatot 1861-ben írták ki. A győztes tervet Friedrich August Stüler, a porosz király építésze nyújtotta be.
A kivitelezés 1862 tavaszán kezdődött Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezetésével. A felavatásra 1865. december 11. napján került sor.)
A Magyar Tudományos Akadémia homlokzatának markáns építészeti jegyei az épület előcsarnokában, és lépcsőházában is megmutatkoznak.
A harmadik emeleten: az Akadémia képcsarnokának (klasszikus magyar mesterek műveiben különösen gazdag kiállítása látogatható. Dísztermének freskói Lotz Károly alkotásai, a kis üléstermet Ligeti Antal tájképei ékesítik. A homlokzat terrakotta szobrait Emil Wolff (Izsó Miklós
és Palotai Szkalos Gyula) készítette.

A palota tervezésére - hosszú vita és sok tiltakozás ellenére is -
megbízást kapó Stüler, az észak-itáliai reneszánsz építészeti elemeit
a berlini neoreneszánsz tendenciákon átszűrve hozta Magyarországra.
A homlokzati architektúra kialakításán, a funkcionális és alaprajzi elrendezés meghatározásán túl döntő szerepet játszott az épület plasztikai és szobordíszeinek kiválasztásában is, s ezáltal a figuratív elemek az architektúra meghatározó részeivé is váltak.
A rizalit második emeletének félköríves ikerablakait szintén korintoszi fejezetű oszloppárok választják el egymástól, amelyek egy-egy Berlinben készített terrakotta szobrot fognak közre: a nőalakok tudományágakat -- a természet- és jogtudományt, a filozófiát, a matematikát és a történelmet -- allegorizálják. Fölöttük egy-egy medailonba foglalt Minerva- illetve Apolló-fő található.
Az oldalszárnyak főhomlokzati szakaszainak kiképzése egyszerűbb, lényegében azonos a Duna-parti és az Akadémia utcai homlokzatokéval. A vörösmárvány lábazat felett a kváderes földszinti falfelületet egyszerű félköríves ablakok sora tagolja. Az első emelet félköríves ablakait bábos mellvéddel, a második emelet ikerablakait táblás mellvéddel díszítették. A második emeleten kiváló tudósok és művészek terrakottaszobrai láthatók, a zárópárkány felett a balusztrádos attika sarkain egy-egy kandeláber van.

A tudósokat ábrázoló terrakottaszobrokat éppúgy, mint az allegorikus nőalakokat, Stüler javaslatára szintén Berlinben rendelték meg. Mintáikat -- az egyetlen magyar tudóst, Révai Miklós nyelvészt ábrázoló szobor kivételével, amelynek mintáját Izsó Miklós -- Emil Wolff berlini szobrász készítette. A főhomlokzat két sarkán Galilei és Révai szobra áll, a dunai homlokzaton Newton és Lomonoszov -- ez utóbbi csak a második világháború után került ide, korábban Raffaello alakja állt a helyén, végül az Akadémia utcai homlokzaton Descartes és Leibniz kapott helyet.

A dunai homlokzatot háromtengelyes, enyhe kiülésű középrizalit tagolja. A földszinti félköríves ablakokat erőteljes, kváderezett pilaszterek, az első emelet ablakait tükrös falpillérek s oszlopos bélletes architektúra kereteli, míg a második emeleten a posztamensekre állított allegorikus nőalakok -- a Régészet, a Költészet, a Csillagászat és a Politika megjelenítői -- a főhomlokzattól eltérően itt szabadon állnak. A rizalit sarkait a balusztrádos attikára állított kandeláberek hangsúlyozzák. A dunai homlokzat hangsúlytalanabb öttengelyes szakaszainak kiképzése hasonló a főhomlokzat alárendeltebb szakaszainak architektúrájához.
Forrás:http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=595
Források:
http://mta.hu/hatteranyagok/az-mta-szekhaza-105350



Kapcsolódó
Leibniz
Kapcsolódó
Newton
Kapcsolódó
Galileo Galilei
Kapcsolódó
Descartes
Kapcsolódó
Révai Miklós

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lomonoszov" c. alkotás fotói

Lomonoszov és Galilei szoboregyüttese fölött egy-egy medalionba foglalt Minerva, illetve Apolló-fő van kőbe faragva.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
97404
Feltöltve
2011.10.19. 16:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.10.19. 16:03
Lomonoszov és Galilei szoboregyüttese fölött egy-egy medalionba foglalt Minerva, illetve Apolló-fő van kőbe faragva.

"Lomonoszov" c. alkotás fotói

A Magyar Tudományos Akadémia távlati képe.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98239
Feltöltve
2011.10.30. 01:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.10.30. 01:59
A Magyar Tudományos Akadémia távlati képe.

"Lomonoszov" c. alkotás fotói

Lomonoszov figurája csak a második világháború után került az Akadémia homlokzatára, korábban Raffaello alakja állt a helyén.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98498
Feltöltve
2011.11.01. 23:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.01. 23:34
Lomonoszov figurája csak a második világháború után került az Akadémia homlokzatára, korábban Raffaello alakja állt a helyén.

"Lomonoszov" c. alkotás fotói

A Lomonoszov szobor 1963-ban készült, alkotója Palotai Szkalos Gyula.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98499
Évszám
1963
Feltöltve
2011.11.01. 23:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.01. 23:40
1963
A Lomonoszov szobor 1963-ban készült, alkotója Palotai Szkalos Gyula.

Adalék vagy máshol

"Lomonoszov" c. alkotás fotói

" [...] Helyükre kerülnek a szobrok is némi változtatással, így Raffael helyét Lomonoszov, a világhírű szovjet tudós, a moszkvai egyetem...Teljes szöveg" [...] Helyükre kerülnek a szobrok is némi változtatással, így Raffael helyét Lomonoszov, a világhírű szovjet tudós, a moszkvai egyetem névadójának szobra foglalja el, amelyen Palotai Gyula szobrászművész.
Várbazár-beli műtermében már az utolsó simításokat végzi. [...] "Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521537
Forrás
előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/OrszagVilag1957_1962_2/?pg=441&layout=s
Évszám
1962
Feltöltve
2023.04.09. 19:04
Képinfó
Alkotó a képen
(Palotai Szkalos Gyula)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.04.09. 19:04
1962, Archív felvétel
" [...] Helyükre kerülnek...Teljes szöveg" [...] Helyükre kerülnek a szobrok is némi változtatással, így Raffael helyét Lomonoszov, a világhírű szovjet tudós, a moszkvai egyetem névadójának szobra foglalja el, amelyen Palotai Gyula szobrászművész.
Várbazár-beli műtermében már az utolsó simításokat végzi. [...] "Kevesebb szöveg
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.12.09. 16:14
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
23.04.09. 19:04
1 új fotót töltöttem a "Lomonoszov" műlaphoz
23.02.24. 12:51
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
22.02.06. 12:53
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
20.07.08. 12:15
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
19.10.12. 13:30
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
19.02.14. 18:53
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
18.11.23. 16:32
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
17.05.26. 11:11
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
17.05.26. 11:11
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
16.11.13. 10:34
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
16.04.01. 09:43
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
15.10.14. 12:24
Megérintettem a "Lomonoszov" alkotást
11.11.19. 22:54
ATTILA SISKOVITS publikálta "Lomonoszov" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.