Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 15.

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla út 15.
A kaputól jobbra, az épület falán látható az alkotás.

Felállítás2010


Göröntsér Vera
2011.11.03. 10:05
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) író, költő, újságíró, műfordító, a 'Nyugat' http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugat_(foly%C3%B3irat) első nemzedékéhez tartozott.
Munkásságának bemutatása lehetetlen néhány sorban. Elég csak ránézni kiadott műveinek bibliográfiájára, még számszerűen is lenyűgöző, de láthatóan szerteágazó - ld. az OSZK/Nyugat honlapján http://nyugat.oszk.hu/html/alkotok/kosztolanyi.htm
Én, magam elsősorban költőként gondolok rá, verseiről ismerem, Hegedűs Géza róla szóló tanulmányában ugyancsak ezt hangsúlyozza http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/eulira/kosztolanyi.htm

Halálának 75. évfordulóján tőle idézek:
'Nézd a temetőket,
mily roppant kövérek,
milyen virágosak,
legyektől, lepkéktől
hogy zengenek, és mily
vidámak a fényben.
Jaj, pedig mit ettek?
Csontot, húst, agyvelőt,
anyákat, apákat,
apró gyermekeket.
Mégis mosolyognak.
Repedő bendővel,
torkig jóllakottan,
zsírosan, pogányul
mégis hogy nevetnek.
Mint mindent túlélő,
komisz aggastyánok,
kik már mindent tudnak,
kik már mindent ettek,
és bő ebéd végén,
szörnyű élet után
bölcsen adomáznak.'
Temetők c. vers - megjelent a Meztelenül című kötetben, 1928-ban http://mek.niif.hu/00700/00753/html/vers1122.htm#35
További linkek
Kosztolányi Dezső: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kosztol%C3%A1nyi_Dezs%C5%91#Tanulm.C3.A1nyok_Kosztol.C3.A1nyi_m.C5.B1veir.C5.91l



Cím alapján hasonló

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98486
Feltöltve
2011.11.01. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:31

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98487
Feltöltve
2011.11.01. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/75 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:31

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98488
Feltöltve
2011.11.01. 21:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:32

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98491
Feltöltve
2011.11.01. 21:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/150 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:35

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98490
Feltöltve
2011.11.01. 21:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:34

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98489
Feltöltve
2011.11.01. 21:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.01. 21:34

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
457976
Feltöltve
2021.09.07. 10:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:45

"Kosztolányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
457977
Feltöltve
2021.09.07. 10:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/60 • 25.6mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:45
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.09.07. 10:45
2 új fotót töltöttem a "Kosztolányi Dezső" műlaphoz
19.02.04. 16:28
Megérintettem a "Kosztolányi Dezső" alkotást
15.12.16. 18:46
Megérintettem a "Kosztolányi Dezső" alkotást
11.11.03. 10:05
Göröntsér Vera publikálta "Kosztolányi Dezső" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.