Kolozsvár város címere

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Eroilor
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Stema orașului Cluj

A főtér délkeleti részén, a Hősök (volt Deák Ferenc) út elején.

Felállítás1845

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2011.10.19. 20:46
A Kolozsvári újabb városháza 1845-re készült el a Főtér délkeleti részén, négy évvel az alapkő letétele után, klasszicista stílusban. Ennek homlokzatán, a középtengelyben található a város történelmi címerkompozíciója, melyet 1920 után románosítottak, vagyis a cimer alatti szalagfaragványokat a román zászló szineire festették. A cimerben egy három tornyú erőteljes kapuzat található, melyet tölgykoszorú vesz körül. Kolozsvár címere középkori eredetű, mintájául a város pecsétje szolgált. Az első fennmaradt dokumentum, amelyben szerepel, az a szűcsök céhének 1369-es oklevele. Használata az évszázadok során állandósult, még a két világháború között is ezt használták.
A többszáz éves címer más régi épületen, emlékművön is megtalálható a belvárosban, mint amilyen például a Státua emlékmű http://www.kozterkep.hu/~/10539/_statua_kolozsvar_cluj_napoca_hirschfeld_frigyes_1899.html
Ebben a főtéri épületben a városháza intézménye az 1990-es évek elejéig székelt, napjainkban a volt Megyeháza épületében található.
2021 júniusában hálóval letakarva láttam, fotóztam a szobrászati oromdíszt pedig az épület nem volt akkor felújítás alatt.



Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
94200
Feltöltve
2011.09.11. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.11. 11:43

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
94201
Feltöltve
2011.09.11. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.11. 11:43

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
94203
Feltöltve
2011.09.11. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.11. 11:44

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117881
Feltöltve
2012.09.02. 20:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ58/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.02. 20:11

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
135926
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2013.04.14. 08:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.04.14. 08:53
2010. május

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448134
Feltöltve
2021.06.28. 22:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/220 • 45.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 22:37

Archív fotók

"Kolozsvár város címere" c. alkotás fotói

A Városháza az 1930-as években.
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
148461
Évszám
1930
Feltöltve
2013.10.01. 21:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.10.01. 21:52
1930, Archív felvétel
A Városháza az 1930-as években.
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.08.07. 12:00
Megérintettem a "Kolozsvár város címere" alkotást
23.04.24. 18:02
A "Kolozsvár város címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.16. 00:25
A "Kolozsvár város címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.28. 22:37
1 új fotót töltöttem a "Kolozsvár város címere" műlaphoz
18.05.10. 19:04
Megérintettem a "Kolozsvár város címere" alkotást
13.04.14. 08:53
1 új fotót töltöttem a "Kolozsvár város címere" műlaphoz
11.10.19. 20:46
Sántha Imre Géza publikálta "Kolozsvár város címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.