Budapest, XI. kerület, Műegyetem rakpart 3.

Budapest
XI. kerület, Műegyetem rakpart 3.
A 'K' épület aulájában, a bejárattal szemben, a középponttól (szemből nézve) balra látható.

Avatás1959. december 15.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2011.10.12. 22:32
A Budapesti Műszaki Egyetem Központi épületének aulájában 14 szobor tiszteleg az elődök előtt. Nehezen döntöttem, melyik tudós nagyság bemutatásával kezdjem?
Bánki Donát mellszobrát választottam, mert róla mai napig még nincs alkotás bemutatva a Szoborlapon, de azért is, mert sem jobbra, sem balra nem áll a bejárathoz képest, éppen szemben, az ünnepi pulpitus számára előkészített dobogónál. Hozzáteszem, az egyetem nyilvántartása szerint a 'tizennégyek' neve ÁBC sorrendben szerepel, Bánki Donát így az első.

Szempont volt az is, hogy a szobor Pátzay Pál keze munkája. Az alkotóról készült albumban olvastam (Kontha Sándor - Corvina kiadó, 1985.), Genthon István művészettörténész '30-as években íródott cikkében Pátzay 'kivételes jellemábrázoló' képességét kiemelten említi.
És igen, úgy gondolom, ebben a portréban látom az 'ember'-t is...

Ugyanez szóban: 'Jellemeznem kellene Bánkit, a tudóst, a zseniális gépkonstruktőrt, a kitűnő tanárt, a kiváló szakírót, a mintaszerű kollégát és last not last: a nemes lelkű embert, az őszinteségnek és igazságosságnak ezt a melegszívű apostolát, akit követendő példaként állíthatunk arra a piedesztálra, amelyen csak az ország legjobbjainak van helye.' - Schimanek Emil Műegyetemi tanár emlékezéséből.

Bánki Donát (1859 – 1922) - született Lőwinger Donát - gépészmérnök, a Budapesti Királyi József Műegyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Fenti idézet forrását és Bánki Donát életpályájának részletes bemutatóját ld. az Óbudai Egyetem honlapján: http://www.uni-obuda.hu/egyetem/nevadok/banki-donat

A szobrot a tudós születésének századik évfordulója alkalmából állították.
További linkek
Bánki-turbina: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nki-turbina
Diesel-motor és hőmotorok - Bánki Donát írása: http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1898-383-384.pdf
kectam
2022.07.14. 15:37
Az ünnepi beszédet Dr. Csűrös Zoltán akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora tartotta. Beszédében ismertette életének fontosabb mérföldköveit, és munkásságát. A beszéd elhangzása után szintén Ő leplezte le a mellszobrot. A szoboravatás után dr. Varga József egyetemi tanár megnyitotta a Bánk Donát emlékkiállítást.
Források:
Emlékezés Bánki Donátra - A jövő mérnöke 1959.december 19. 5. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/JovoMernoke_06_1959/?pg=234&layout=s (előfizetéssel olvasható)

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

A tudósok sora az aulában
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96727
Feltöltve
2011.10.12. 21:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:28
A tudósok sora az aulában

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96728
Feltöltve
2011.10.12. 21:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:29

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96730
Feltöltve
2011.10.12. 21:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/40 • ISO800

96729
Feltöltve
2011.10.12. 21:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:29

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96731
Feltöltve
2011.10.12. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/18 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:30

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96732
Feltöltve
2011.10.12. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:30

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96733
Feltöltve
2011.10.12. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:31

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96736
Feltöltve
2011.10.12. 21:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/18 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:32

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96734
Feltöltve
2011.10.12. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.12. 21:31

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483821
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.04.10. 11:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/30 • 9.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.04.10. 11:37
2020. július

"Bánki Donát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483822
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.04.10. 11:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/30 • 24.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.04.10. 11:37
2020. július
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.07.14. 15:37
A "Bánki Donát" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.10. 11:37
2 új fotót töltöttem a "Bánki Donát" műlaphoz
21.09.26. 11:46
Megérintettem a "Bánki Donát" alkotást
20.07.08. 10:47
Megérintettem a "Bánki Donát" alkotást
17.06.22. 08:02
Megérintettem a "Bánki Donát" alkotást
15.04.13. 12:48
Megérintettem a "Bánki Donát" alkotást
14.06.03. 15:45
A "Bánki Donát" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.12. 22:32
Göröntsér Vera publikálta "Bánki Donát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.