Budapest, VII. kerület, Damjanich utca 40-42.

Angol cím:Two babies

Budapest
VII. kerület, Damjanich utca 40-42.
Az épület falfülkéiben állnak

Felállítás1928

Reiss Zoltán (építész, közreműködő)

Feles Elek
2011.10.12. 22:35
Az 1920-as évek végén épült 'Kasselik Ferenc és Erzsébet Alapítvány' neobarokkos bérházán őrködik négy pucér kisgyerek (puttó), ketten az utcai homlokzaton, ketten pedig az udvaron, a lépcsőházakhoz vezető kapuk felett.
A több, mint száz lakást tartalmazó, két gigantikus épületnek ugyanis négy külön lépcsőháza is van. Az utcai homlokzaton az első és a második emeletek között, egy-egy díszes falfülkében álldogálnak a közel embernagyságú szobrok. Láthatóan frissen felújítva. A testvéreiket már nehezebb megtalálni, ők ugyanis a zárt kertkapuk mögött, jobb- és baloldalra kaptak helyet középen, az első emelet magasságában.
Míg a lányka mellkasánál egy virágkoszorút tart, a keresztbe tett lábú fiúcska karjain pedig egy-egy babérkoszorú lóg.

Feles Elek műlapja

Cím alapján hasonló

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95413
Feltöltve
2011.09.27. 18:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 11.09.27. 18:26

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95414
Feltöltve
2011.09.27. 18:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/40 • ISO160

95415
Feltöltve
2011.09.27. 18:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 11.09.27. 18:26

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164856
Feltöltve
2014.05.06. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.06. 12:38

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164857
Feltöltve
2014.05.06. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.06. 12:39

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164858
Feltöltve
2014.05.06. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

164859
Feltöltve
2014.05.06. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.06. 12:39

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164860
Feltöltve
2014.05.06. 12:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.06. 12:40

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164861
Feltöltve
2014.05.06. 12:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.06. 12:40

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397803
Feltöltve
2020.02.23. 20:54
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/241 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.02.23. 20:54

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397804
Feltöltve
2020.02.23. 20:55
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/375 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.02.23. 20:55

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Belső udvar
Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458905
Feltöltve
2021.09.18. 23:04
EXIF információk...
HUAWEI / JSN-L21
ƒ180/100 • 1/290 • 5.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.09.18. 23:04
Belső udvar

"Pufók puttók" c. alkotás fotói

Belső udvar
Alkotó
Reiss Zoltán (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458906
Feltöltve
2021.09.18. 23:05
EXIF információk...
HUAWEI / JSN-L21
ƒ180/100 • 1/699 • 5.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.09.18. 23:05
Belső udvar
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.11.23. 13:07
Megérintettem a "Pufók puttók" alkotást
22.12.15. 13:42
Megérintettem a "Pufók puttók" alkotást
21.09.18. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Pufók puttók" műlaphoz
21.09.18. 23:04
1 új fotót töltöttem a "Pufók puttók" műlaphoz
20.02.23. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Pufók puttók" műlaphoz
20.02.23. 20:54
1 új fotót töltöttem a "Pufók puttók" műlaphoz
14.05.06. 12:40

14.05.06. 12:39

14.05.06. 12:38
1 új fotót töltöttem a "Pufók puttók" műlaphoz
11.10.12. 22:35
Feles Elek publikálta "Pufók puttók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.