Liszt Ferenc szülőfalujában (egykori nevén Doborjánban, ma Ausztria részeként a burgenlandi Raidingban) 2006 őszén adták át a Liszt Ferenc Centrumot, amely szemkápráztató dolog. A ma is részben a mezőgazdaságból élő településen, közvetlenül az egykori szülőház melletti telkeken, falusi környezetben húzták fel a 600 férőhelyes hipermodern koncerttermet, melynek megtervezésére annak idején pályázatot hirdettek - ezen a holland Atelier Kempe Thill építészeti iroda második helyen végzett, ám végül mégis az ő tervüket valósították meg. http://www.atelierkempethill.com/0036.html Valóban erősen szürreális élmény, ahogy a szénabálák és a mezőgazdasági gépek mögött felmagasodik a hófehér geometrikus épület - mi ezt ráadásul szünet nélkül szakadó esőben láttuk. A térképnagyításon, hibrid változatban például jól látható, hogy az épülettől nyugatra, a szántóföldből kihasítva egy darabot, több száz személygépkocsi befogadására alkalmas aszfaltozott, felfestett parkolót építettek.

A Centrum aztán az idei bicentenáriumon valósággal új életre kelt, a parkoló és a hangversenyterem épülete között vezető járda melletti elkeskenyedő füves részen az évforduló jegyében például a már korábbról ott lévő két szobor közé elhelyeztek egy harmadikat is: ez közvetlenül Liszt emlékének és művészete szellemének szentelt modern szobor, Heinz Aeschlimann 1947-ben született svájci szobrászművész rozsdamentes acélból készült térplasztikája. Ha nagyon le akarom fordítani köznapira ezeket a formákat, azt mondanám, a plasztika egymásba fonódó hangjegyeket jelenít meg. Jóllehet, a szobor már 2011 kora nyarán a helyére került, ünnepélyes felavatására csak e műlap publikálása után, Liszt Ferenc kétszázadik születésnapjának hetén kerül sor. Érdekesség, hogy hasonló jellegű-anyagú, bár más alakú, de hasonló címet viselő és hasonló konnotációkat megjelenítő Aeschlimann-szobrot állítottak fel például Vancouverben, 2005 szeptemberében (lásd itt http://www.flickr.com/photos/danfairchildphotography/sets/72057594065071755/with/318092934/ )

Nem csinálok külön műlapot a másik két szobornak, Ulrike Truger Der grosse Schritt (A nagy lépés) című, carrarai márványból készült plasztikájának (ezt alighanem a Bécsben élő művésznő itt, a Liszt Centrumban rendezett 2008-as kiállítása után állították fel azon a helyen, ahol most áll), illetve a modern osztrák szobrászat már eltávozott klasszikusának számító Rudolf Kedl bronz szobrának, a Wasserpflanze (Vízi növények) című 1977-es műnek sem - a 8. és 9. képen látható a két műalkotás. Tudom, hogy nem Magyarországon állnak, és nem is magyar művészek alkotásai, viszont amiatt, hogy ott állnak, ahol, az egyik legnagyobb (talán csak Berzsenyi Dánielhez vagy Vörösmarty Mihályhoz fogható) magyar szellem előtt tisztelegnek - közülük Aeschlimann munkája pedig egyértelmű hommage; továbbá mind a három érdekes modern szobor, és mindegyik eltagadhatatlanul jellegzetes műve alkotójának.