Szeged, Dóm tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Szeged
Dóm tér
A Fogadalmi Templom /Dóm/ főkapuja.

Avatás2009. január 10.

Cedrus
2013.01.08. 10:42
A szegedi Fogadalmi Templom 1913-1930 között épült neoromán stílusban Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján.

A harangtornyok által közre fogott középrészen középen a főkapu látható, amely elé baldachin épült, oszlopait egy-egy oroszlán tartja, akik kezükben őrzik Magyarország koronáját és a pápai tiarát. A háromszögű oromzat csúcsán Szeged város címerét láthatjuk. A főkapu két szárnyát az Ó- és Újszövetségből vett 12-12 vörösréz dombormű díszíti.

2007. december 27-én ismeretlen tettesek tüzet gyújtottak a főkapunál és felgyújtották az ott felállított Betlehemet megrongálva evvel, Szőri Józsefné Boga Lujza (1892-1966) és Heksch Nándor István (1896-) alkotásait, a kapu bronz domborműveit. (2007. december 5-én fotóztam le a főkapu elé állított Betlehemet, akkor gondolni sem mertem arra, hogy később felgyújtják.)

A munkálatokat 2008 szeptemberében - több mint nyolc hónappal a gyújtogatás után - kezdték meg, miután a műemléki felújítás szigorú követelményeinek kellett megfelelni.
Az új főkapu 2009-ben készült el, amely Kovács Jenő szegedi születésű, jelenleg Abonyban élő szobrászművész munkája. http://www.mult-kor.hu/20090111_megaldottak_a_szegedi_dom_felujitott_fokapujat
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/szeged_dom.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kovács_Jenő_(szobrász)

Cedrus műlapja

Tagi gyűjteményben
Szegedi Dóm alkotásai

Cím alapján hasonló

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128469
Feltöltve
2013.01.08. 09:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/34 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:37

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128470
Feltöltve
2013.01.08. 09:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:38

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128471
Feltöltve
2013.01.08. 09:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/56 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:39

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128472

128473
Feltöltve
2013.01.08. 09:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:40

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128474
Feltöltve
2013.01.08. 09:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/42 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:41

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128475
Feltöltve
2013.01.08. 09:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:42

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128476
Feltöltve
2013.01.08. 09:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/34 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:43

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128477
Feltöltve
2013.01.08. 09:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/42 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:44

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128478
Feltöltve
2013.01.08. 09:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:45

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128479
Feltöltve
2013.01.08. 09:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:45

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
148785
Feltöltve
2013.10.07. 12:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.07. 12:27

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
148784
Feltöltve
2013.10.07. 12:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.07. 12:24

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
148783
Feltöltve
2013.10.07. 12:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.07. 12:23

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258372
Feltöltve
2016.11.06. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:48

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258373
Feltöltve
2016.11.06. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:48

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258374
Feltöltve
2016.11.06. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:49

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258375

Archív fotók

"Domborműves főkapu" c. alkotás fotói

Az eredeti, 1930-ban felállított kapu. 2007. december 5-én fotózva
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128480
Fotózva
2007. december
Évszám
2007
Feltöltve
2013.01.08. 09:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.01.08. 09:46
2007. december
Az eredeti, 1930-ban felállított kapu. 2007. december 5-én fotózva
Összesen 19 fotó

Műlap története

16.11.06. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
16.11.06. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
16.11.06. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
16.11.06. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
13.10.07. 12:27
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
13.10.07. 12:24
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
13.10.07. 12:23
1 új fotót töltöttem a "Domborműves főkapu" műlaphoz
13.01.08. 10:42
Cedrus publikálta "Domborműves főkapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.