Csáth Géza emléktáblája

Budapest, VIII. kerület, Balassa J. u. 6.

Budapest
VIII. kerület, Balassa J. u. 6.
A klinika hallján keresztül kell kimenni a kertbe, s ott az épület jobb oldali sarkában található

Felállítás2005


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Neményi Margó
2011.09.27. 21:14
Csáth Géza, eredeti nevén dr.Brenner József 1887-ben született Szabadkán, 1919-ben halt meg Szabadka közelében.
Kosztolányi Dezső unokatestvére.
Csáth Géza a XX. század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legtehetségesebb képviselője. Az egyetemes magyar irodalomtörténet a Nyugat-nemzedék úttörő alkotói között tartja számon, a maga elődeit kereső jugoszláviai magyar irodalom pedig közeli ősét tiszteli benne.
Életműve összetett, ugyanakkor sok irányba tájékozódó, nyugtalan egyéniségre vall: egy személyben volt orvos, pszichoanalitikus, drámaíró, novellista, publicista, festett, zenélt, zenét szerzett és zenekritikát írt már középiskolás korában.

Az emléktáblát 2005. szeptember 8-án avatták fel a valamikori Füvészkert helyén a VIII. kerületi Balassa utcában, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika belső udvarán.
Az emléktáblán látható kottatöredék Weiner Leó egyik művéből való, Csáth Géza óhajára, ő ezt a fejfájára kívánta volna teteni.

Az első magyarországi Csáth Géza-emléktábla felállításának ötlete egy ifjú újságíró, Kéner Balázs áldozatos igyekezete révén valósulhatott meg. A művet, Marosits József szombathelyi szobrász- és grafikusművész alkotását, Tolnai Ottó vajdasági magyar író és Esterházy Péter avatták fel. Az avatóünnepség befejezéseként a szép számmal összegyűlt közönség a klinika kertjében fát ültetett Csáth Géza emlékére.

Csáth Géza holttestét a szabadkai temetőben helyezték el egy egyszerű sírba. A sír ma már nem található. Ám szellemének kútja, az agya – amit utolsó kívánság gyanánt a pesti klinikára szállítottak vizsgálatokra – a klinika kertjének földjébe került, jeltelen gödörbe. Ennek a különleges sírhelynek az emlékére avatták az emléktáblát.
A tábla abban a sarokban került elhelyezésre, amely felett a szobája volt,
és amely alatt a vizsgálatra beküldött agyvelejének maradványait eltemették.

Forrás: dr. Kramer Imre: A Csáth Géza-emléktábla

Ponticulus Hungaricus:Csáth Géza életrajza
További linkek
http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/nyomhagyok/csath-geza.html



Cím alapján hasonló

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79810
Feltöltve
2011.03.10. 13:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 13:26

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79849
Feltöltve
2011.03.10. 17:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:31

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Csáth Géza portréja
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79850
Feltöltve
2011.03.10. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:32
Csáth Géza portréja

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Weiner Leó Chopin emlékére írt művének utolsó öt üteme
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79851
Feltöltve
2011.03.10. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:32
Weiner Leó Chopin emlékére írt művének utolsó öt üteme

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79852
Feltöltve
2011.03.10. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:33

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79853
Feltöltve
2011.03.10. 17:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:36

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79854
Feltöltve
2011.03.10. 17:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:37

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79855
Feltöltve
2011.03.10. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:38

"Csáth Géza emléktáblája" c. alkotás fotói

Az emléktábla a leleplezés elött. 2005. szeptember 8.-án
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79856
Fotózva
2005. szeptember
Évszám
2005
Feltöltve
2011.03.10. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.10. 17:38
2005. szeptember
Az emléktábla a leleplezés elött. 2005. szeptember 8.-án
Összesen 9 fotó

Műlap története

11.09.27. 21:14
Neményi Margó publikálta "Csáth Géza emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.