Márkosfalvi Sipos Gyula

Székesfehérvár, Malom utca

Az alkotás a tiszti klub előcsarnokában került felállításra.

Felállítás2011. július 18.

Aerdna
2011.09.08. 10:36
Márkosfalvi Sipos Gyula magyar királyi ezredes a 17-es Székesfehérvári Honvéd Gyalogezred parancsnoka volt 1915 májusától 1918-as év végéig. A város 1918-ban díszpolgárává választotta a hős ezredest.
A '17-esek' a háború idején tették a dolgukat, a nehéz körülmények ellenére. A háborúban többször újra 'feltöltötték' az állományt, rendkívüli mértékű emberveszteségeket szenvedtek el. Hazatérésük után a katonáknak mindössze egy rövid éljenzésben volt részük, majd szélnek eresztették őket. Munkanélküliség, éhezés várt rájuk a háborút követően.
A 17-es Gyalogezrednek 1928-ban emeltek méltó emlékművet a Zichy ligetben, melyet Bory Jenő készített, és most kiváló parancsnokuknak is méltó emléket kívántak állítani itt a 17-es Gyalogezred valamikori laktanyájának épületében.
Az alkotás avatására 2011. július 18-án 14 óra 45 perckor került sor, a 17. Honvéd Gyalogezred emléknapján, ennek az emléknapnak a keretében mutatták be ifj. Damó Elemér 'Honvédtiszt az I. világháborúban című könyvét is, illetve az emléknap záró eseménye a 17-es Gyalogezred emlékművének megkoszorúzása volt.
forrás: http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_86703 , http://mult-kor.hu/20110719_szobrot_kapott_a_honved_gyalogezred_egykori_parancsnoka_szekesfehervaron
Képek még a készülő szoborról és alkotójáról: http://krajczaros.uw.hu/2011galeria.html

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Márkosfalvi Sipos Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93129
Feltöltve
2011.08.29. 20:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.29. 20:45

"Márkosfalvi Sipos Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93130
Feltöltve
2011.08.29. 20:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.29. 20:46

93131

93132

93133
Feltöltve
2011.08.29. 20:47

Aerdna 11.08.29. 20:47

93134

93135
Feltöltve
2011.08.29. 20:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.29. 20:48

"Márkosfalvi Sipos Gyula" c. alkotás fotói

'Van még vele munka bőven' - a szobor készítés közben. Forrás: http://krajczarosalapitvany.hu/letoltes/Aktualis/2011/szoborCIMG5213.JPG
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
94671
Fotózva
2008. október
Évszám
2011
Feltöltve
2011.09.16. 21:02
Képinfó
Alkotó a képen
(Horváth Lajos)
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z85
ƒ31/10 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.16. 21:02
2008. október
'Van még vele munka bőven' - a szobor készítés közben. Forrás:...Teljes szöveg'Van még vele munka bőven' - a szobor készítés közben. Forrás: http://krajczarosalapitvany.hu/letoltes/Aktualis/2011/szoborCIMG5213.JPGKevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

11.09.08. 10:36
Aerdna publikálta "Márkosfalvi Sipos Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.