Versec (Вршац), Stefana Nemanje

Állapot: Elpusztult

Versec (Вршац)
Stefana Nemanje
Az egykori Andrássy sétatéren állt.

Felállítás1892. november 2.

Sila
2011.09.01. 07:58
A közadakozásból létrehozott emlékmű felállítását a helyi Honvéd Egyesület kezdeményezte, akik kimondták, hogy „a mi honvédeink emlékoszlopát mi a magunk fillérein fogjuk fölállítani”.
Az 1848-as szabadságharcban hősi halált halt nemzetőrök tiszteletére emelt emlékművet 1892. november 2-án avatták fel az Andrássy sétatéren. Alkotója Riedl Antal volt.
Az emlékmű egy Hungária alakot ábrázolt, amely jobb kezében egy koszorút tart, bal kezét pedig a magyar nemzeti címerpajzson nyugtatja. A talapzat négy oldalán a szabadságharcban résztvevő honvédek nevei voltak olvashatók. „A verseci honvédemlék nem csupán egy csatának, hanem mindazon küzdelmeknek a hőseit s vértanúit dicsőíti, melyekben Versec a szabadságháború egész folyama alatt részt vett.” – írta a Vasárnapi Ujság.
A talapzaton a honvédek nevei alatt a Szózatból és az Apotheosisból vett idézetek szerepeltek.
Az I. világháború után lerombolták
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02021/pdf/02021.pdf

Sila műlapja

Cím alapján hasonló

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Fénykép.
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
138767
Forrás
darabant.hu
Feltöltve
2013.05.21. 17:33
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 9000F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.21. 17:33
Archív felvétel
Fénykép.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Hungária.(Fénykép részlet)
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
138768
Forrás
darabant.hu
Feltöltve
2013.05.21. 17:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 9000F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.21. 17:34
Archív felvétel
Hungária.(Fénykép részlet)

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Az obeliszk. (Fénykép részlet)
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
138769

A talapzat. (Fénykép részlet)
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
138770

Képeslap.
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
93188
Feltöltve
2011.08.30. 17:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.30. 17:13
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
93189

93192
Feltöltve
2011.08.30. 17:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.30. 17:25
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Versec (Вршац)
Feltöltő
Azonosító
177639
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2014.08.28. 20:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.08.28. 20:52
2013. november
Képeslap.
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.01.11. 21:33
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.11. 21:33
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.25. 12:24
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.01. 07:58
Sila publikálta "Honvéd-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.