Töviskoszorús Krisztus

Székesfehérvár, Berényi út

Alternatív, helyi címek:Bory Jenő síremléke
Angol cím:Jesus Crown of Thorns

Székesfehérvár
Berényi út
Az alkotás a Csutora temetőben található.

Felállítás2002

Aerdna
2011.09.12. 10:40
A székesfehérvári Csutora temetőben található Bory Jenő és családja sírja, melyen saját műve áll, a Töviskoszorús Krisztus másolata (az eredeti mű a Bory várban található). A mű Krisztust lehunyt szemmel, töviskoszorúval a fején ábrázolja. Az alkotás mérete rendkívüli, maga a fej körülbelül egy méteres (1-1,20 m között van), az alatta levő kőtömbbel együtt a szobor mintegy másfél méter.
A mű 2002-ben került felállításra, előzőleg egy másik (kisebb) Krisztus fej volt itt elhelyezve, a szülők sírja felett. A síremléket maga Bory Jenő tervezte.
Forrás: P. Szabó Ernő tanulmánya: A várépítő szobrász - Bory Jenő későn született albumáról 84. o.

-----

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2008 május 15-én tartott ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította 37/2008. számú határozatával Bory Jenő sírját több másik síremlékkel együtt Fejér megyében.

"Bory Jenő, bori és borfői

Tevékenység:
építész, szobrászművész
Sírkert:
Csutora-temető, Székesfehérvár
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
IV, N/A, 5, 32
Védett:
HÉ 2008/42"
Források:
http://nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/szekesfehervar/csutora-temeto/bory-jeno-bori-es-borfoi/743
1999. évi XLIII. törvény a temetőkről, temetkezésekről 15 § (1) bekezdés
258/2010 (XI. 12) kormányrendelet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90106
Feltöltve
2011.07.24. 09:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:50

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90107
Feltöltve
2011.07.24. 09:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:51

90108

90109
Feltöltve
2011.07.24. 09:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:52

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90110
Feltöltve
2011.07.24. 09:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:53

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90111
Feltöltve
2011.07.24. 09:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:54

90112

90113
Feltöltve
2011.07.24. 09:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:55

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90114
Feltöltve
2011.07.24. 09:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.24. 09:56

"Töviskoszorús Krisztus" c. alkotás fotói

Töviskoszorús Krisztus a Bory vár szoborparkjában.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
94397
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.09.13. 10:44
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.09.13. 10:44
2010. május
Töviskoszorús Krisztus a Bory vár szoborparkjában.
Összesen 10 fotó

Műlap története

11.09.13. 10:44
1 új fotót töltöttem a "Töviskoszorús Krisztus" műlaphoz
11.09.12. 10:40
Aerdna publikálta "Töviskoszorús Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.