Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emlékműve

Budapest, XXI. kerület, Dunalejáró utca 13.

Budapest
XXI. kerület, Dunalejáró utca 13.
A Csepel Művek II. bejáratánál áll az emlékmű.

Felállítás2010. szeptember 13.

Kiss Attila (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2011.08.26. 11:03
Az alkotás Csepel Művek II-es bejárata közelében kapott helyet. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kezdeményezésére a modern alkotást Budahelyi Tibor szobrászművész és Kiss Attila építészmérnök készítette.

"Az emlékmű tervezésére Budahelyi Tibor szobrászművész kapott felkérést Kiss Attila okleveles építészmérnök alkotótársával, akik ezt az összetett feladatot formailag modern keretben, drámai feszültséget keltve oldották meg. Munkájuknak köszönhetően, az alkotás intő jel, figyelemre méltó mementó lesz.."

"A munkahelyi balesetben elhunytak emlékművének felavatására 2010. szeptember 13-án, 18.00 órakor került sor. Az avatók egyike javasolta, hogy „minden év április 28-án, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége által „A munkahelyi balesetek nemzetközi gyásznapjává” nyilvánított napon, az emlékműnél rendszeresen adjanak számot a megelőzés eredményeiről és tennivalóiról”." (Csepel újság, 2010. október 1.)

Az emlékmű felállításához 33 cég, szervezet, illetve önkormányzat járult hozzá.

Állíttató: Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Szakszervezetek a Közösségi Kultúráért Alapítvány, közadakozásból
Források:
Az emlékmű avatási meghívója: http://www.epitok.org.hu/files/1/balesetemlekmumeghivo100930.pdf
További linkek
Budahelyi Tibor szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/budahelyi-tibor-411

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Budahelyi TiborKiss Attila (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
92702
Feltöltve
2011.08.24. 16:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.08.24. 16:42

92703

92704
Feltöltve
2011.08.24. 16:43

Ády 11.08.24. 16:43

92705

92706

92707

92708

92709
Feltöltve
2011.08.24. 16:44

Ády 11.08.24. 16:44

92710

Összesen 9 fotó

Műlap története

11.08.26. 11:03
Ády publikálta "Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.