Magyar borok háza cégér

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 6.

Budapest
I. kerület, Szentháromság tér 6.
Az épület homlokzatán, a bejárat fölött látható.

Felállítás1995

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2011.08.28. 23:58
SR statisztikámat rontó alkotást mutatok most be. Közvetlenül a Mátyás templom mellett, igen frekventált helyen van a Magyar Borok Háza, aminek cégére látható eme műlapon. Sajnos érdeklődésemre semmilyen választ nem kaptam az interneten írt levelemre, tehát adatok (és így kapcsolódó link) nélkül.
Mivel az étterem nemrég gazdát cserélt, és egyéb más 'gondok' is akadtak; azt hiszem joggal vélem azt, hogy a mai üzemeltetők valóban nem tudják, hogy az 1995-ben megnyílt ház bejárata mellett kinek a művészeti alkotása látható.
A kovácsoltvasból és rézből készült cégér ötletesnek mondható. A középen álló boros hordót két alak fogja közre. Az egyik még a szüret közeli időben mutatja meg nekünk a borkedvelő embert, a másik meg boros kupával és lopóval a kezében áll.
Sétám során számtalan más cégért is láttam a budai várban, amit még itt az oldalon nem mutatott be senki. Szerintem célszerű az adott helyen személyesen érdeklődni az alkotóról; ha valakit érdekel a téma.

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
88131
Feltöltve
2011.06.28. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.28. 15:34

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
88132
Feltöltve
2011.06.28. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.28. 15:35

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
88133
Feltöltve
2011.06.28. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.28. 15:35

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
88134
Feltöltve
2011.06.28. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.28. 15:36

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
88135
Feltöltve
2011.06.28. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.28. 15:36

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199146
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199147
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199148
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199149
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199150
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199151
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08

"Magyar borok háza cégér" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199152
Feltöltve
2015.03.19. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.19. 16:08
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.02.17. 14:26
Megérintettem a "Magyar borok háza cégér" alkotást
18.11.04. 14:52
Megérintettem a "Magyar borok háza cégér" alkotást
18.09.15. 12:05
Megérintettem a "Magyar borok háza cégér" alkotást
15.01.26. 07:33
Megérintettem a "Magyar borok háza cégér" alkotást
11.08.28. 23:58
TundeK62 publikálta "Magyar borok háza cégér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.