Erdődi Pálffy István mellszobra

Pozsony (Bratislava), Hviezdoslavovo námestie

Állapot: Elpusztult

Pozsony (Bratislava)
Hviezdoslavovo námestie
A Pozsonyi Színház melletti téren állt.

Felállítás1913


Sila
2011.12.06. 19:11
Erdődi Pálffy István (1828. június 3. – 1910. július 27.) pozsonyi gróf, titkos tanácsos, az Országos Erdészeti Egyesület egykori alelnökének szobrát 1913-ban avatták fel a Pozsonyi Színház melletti téren.
Az I. világháború után az alkotást lerombolták.

„Pálffy István gróf 1828. június 3-án született Vöröskővárában, Pozsony megyében. Szülei Pálffy Vincze gróf és Csáky Apollónia grófnő voltak. Középiskolai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. 1846-ban kezdte meg nyilvános pályáját, mint Pozsony megye tiszti aljegyzője, majd 1848-ban az első-magyar belügyminisztériumban fogalmazó lett, de ugyanez év deczemberében már megvált állásától. A szabadságharcz lezajlása után Vöröskővárába vonult vissza szüleihez. Később atyja kívánságára újból állami szolgálatba lépett és az akkor Bécsben székelő legfőbb törvényszék magyar osztályában, majd mint a magyar királyi helytartóság tanácsosa működött. 1856-ban kelt egybe Dessewffy Matilddal, néhai Dessewffy Ferencz gróf leányával. 1859-ben végképen kilépett az állami szolgálatból és átvette a szüleitől örökölt vöröskői uradalom kezelését.
1865-ben a bazini kerületben nagy többséggel országgyűlési képviselővé választották. Azóta folyton közügyekkel foglalkozott. 1856-ban a törvényszék a Pálffy Pál Nádor 1653. évből származó végrendeletében alapított családi szeniorátusnak hitbizományi gondnokává nevezte ki, mely állásában 43 évig sikeresen működött a családi intézményeknek anyagi tekintetben való megszilárdulása javára. Mint Pozsony megye törvényhatóságának virilistája, továbbá a közművelődési és gazdasági, valamint több jótékonysági egyesületnek,így a Magyar Vöröskereszt Egyesület pozsonyi választmányának hosszít éveken át buzgó elnöke, kiváló sikerrel működött. 1856 óta cs. és kir. kamarás és a főrendiház pénzügyi bizottságának tagja volt. 1900 deczember 8-ika óta családi szenior és mint ilyen, pozsonyi gróf. 1902 deczember hónapja óta valóságos belső titkos tanácsos.
Temetése július hó 30-án Vöröskőn ment végbe.” - Erdészeti Lapok 1910. 647-648. oldal (Eredeti helyesírással.)

Sila műlapja



Cím alapján hasonló

"Erdődi Pálffy István mellszobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
101229
Feltöltve
2011.12.06. 18:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.12.06. 18:48
Archív felvétel
Képeslap.

"Erdődi Pálffy István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
214988
Forrás
Lehel Zsolt: Rigele Alajos (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2015.08.17. 11:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.08.17. 11:29
1977, Archív felvétel
Összesen 2 fotó

Műlap története

15.08.17. 16:40
Az "Erdődi Pálffy István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.17. 11:29
1 új fotót töltöttem az "Erdődi Pálffy István mellszobra" műlaphoz
11.12.06. 19:11
Sila publikálta "Erdődi Pálffy István mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.