Budapest, I. kerület, Logodi utca 31.

Budapest
I. kerület, Logodi utca 31.
Az épület bejárati kapujától jobbra, az utcai falon.

Felállítás2008

ocsovai andrás
2011.08.03. 15:58
Babits Mihály 1939 októberében vásárolta meg a 31. számú ház első emeleti lakását, de csak 1940-ben – egy évvel halála előtt – költözött oda.

A lakásról, Fráter Zoltán Lakások, Babits:
Innen:
http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1782/lakasok-babits

...'hogy az Emlékkönyvben Sárközi György is egy nagyobb hagyomány kontextusába kapcsolva örökíti meg a költő Logodi utcai, utolsó lakását, ahonnan Babits már csak végső nyughelyére költözött: „Az első emeleti lakás folyosóját nagy vasrácsos kapu zárja el, azontúl jutunk az üvegezett falú előszobába. Onnan tágas, régimódi szobákba lépünk. Babitsnét először kétségbe ejtette ez a komor ház, szinte sírva nézett az ablakokkal szemben lévő omlatag kőkerítésre. De Babits a régi, vastag falakat barátságosnak találta, szerette a fafűtéses kályhákat is, amelyeknek olyan jó nekitámaszkodni. (…) Felesége igyekezett meleggé tenni a lakást, hallját szép népi szőttesekkel, kancsókkal rendezte be, az új kerek asztalt régi selyemterítővel terítette le s szalmafonatú székeket állított köré. A szobák beosztása is jó volt: itt kellett volna egy hosszú és békés életet eltöltenie Babits Mihálynak.'...

Komoly és meghitt emléktábla. Karakteres fej a domborműn, gondosan rót betűsorok az írólapon, elegáns adatközlő felírat.

Az írólapra rótt versszak:
...
'Ez a valaki tán az Isten
akitől bújni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.

Íme az alkotó. Bemutatja: Elmer István

Itt:http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.12.26/3202.html
(részlet:)
...'De igazán fontos az ihlet. A Biblia azzal kezdődik, hogy Isten sárból formálta az embert, s a legősibb bölcsőbe helyezte. Van-e még egy olyan mesterség, mely ennyire hasonlít a teremtéshez?'

Cím alapján hasonló

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90846
Feltöltve
2011.08.02. 18:23
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/379 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.02. 18:23

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90847
Feltöltve
2011.08.02. 18:24
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/353 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.02. 18:24

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90848
Feltöltve
2011.08.02. 18:24
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/334 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.02. 18:24

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90849
Feltöltve
2011.08.02. 18:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.02. 18:25

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90850

90851
Feltöltve
2011.08.02. 18:26
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.02. 18:26

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365240
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.07.14. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 27.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.14. 10:55
2018. október

"Babits Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365241
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.07.14. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 71.7mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.14. 10:55
2018. október
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.07.14. 10:55
2 új fotót töltöttem a "Babits Mihály" műlaphoz
19.02.17. 14:06
Megérintettem a "Babits Mihály" alkotást
18.12.09. 09:45
Megérintettem a "Babits Mihály" alkotást
18.10.27. 09:50
Megérintettem a "Babits Mihály" alkotást
11.08.03. 15:58
ocsovai andrás publikálta "Babits Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.