Isztimér, Köztársaság utca 78.

Angol cím:War Memorial

Isztimér
Köztársaság utca 78.
A szobor Isztiméren a katolikus templom mellett található.

Felállítás1943

Aerdna
2011.09.12. 10:40
Az emlékművet négy testvér - nevüket homály fedi - állíttatta, a talapzat oldalán található tábla felirata szerint. Magony Imre: Bory Jenő című könyvében megfogalmazottak szerint azonban 1943. április 22-én Isztimér elöljárósága arról értesítette a szobrászt, hogy a község a hősi szobrot az országzászlóval együtt szeretné elkészíteni, illetve az alkotás a templom előtt került felállításra, és így magasabb talapzatot kellene készíteni. (A könyv írója a Fejér Megyei Levéltárban található isztiméri körjegyző levelére hivatkozott.)
Az alkotás a templomtól kissé balra található, rendezett körülmények között.
A talapzat első részén levő felirat: I. és II. világháború áldozatainak emlékére.
Az emlékmű szép állapotú, azt leszámítva, hogy a korona keresztje letörött.
ocsovai andrás
2023.08.17. 13:35
"Isztiméren 1992 novemberében Szabó Miklós körjegyző a képviselő-testület előtt javaslatot tett egy, a lakosság részéről igényként felmerült második világháborús emlékmű felállítására. Elmondása szerint alkalmasnak találta erre a célra a katolikus templom kertjében található katonaszobrot, amelynek talapzatára emléktáblákat helyeznének el. Az említett hősi szobor Bory Jenő alkotása. Az emlékművet végül közterületen, a katolikus templom mellett állították fel. A nevek vésése helyett az „I. és II. világháború áldozatainak emlékére”, „A szobrot készíttette édesapa és fia hősi halottak emlékére 1944. évben a négy testvér”, illetve az „Állította: Isztimér község 1993. évben” feliratokat tervezték elhelyezni. Az emlékmű avatását 1993. július 31-én tartották, amikor fennállásának 800 éves évfordulóját ünnepelte a település.[1]
Források:
[1] Leírás, hely, avatás, fénykép. https://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_isztimer

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Isztimér
Feltöltő
Azonosító
93001
Feltöltve
2011.08.28. 20:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.28. 20:23

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Isztimér
Feltöltő
Azonosító
93002

93003

93004
Feltöltve
2011.08.28. 20:24

Aerdna 11.08.28. 20:24

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Isztimér
Feltöltő
Azonosító
93005

93006

93007
Feltöltve
2011.08.28. 20:25

Aerdna 11.08.28. 20:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Isztimér
Feltöltő
Azonosító
93008

2012. Az emlékmű mögötti növényzetet eltávolították, illetve két új tuját ültettek a helyükre. :)
Alkotó
Település
Isztimér
Feltöltő
Azonosító
106826
Évszám
2012
Feltöltve
2012.03.18. 16:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.18. 16:42
2012
2012. Az emlékmű mögötti növényzetet eltávolították, illetve két új tuját ültettek a helyükre. :)
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.08.17. 13:35
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.12. 10:40
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.