Bazaltbeton térplasztika

Székesfehérvár, József Attila lakótelep

Alternatív, helyi címek:Térplasztika

Székesfehérvár
József Attila lakótelep
Az alkotás a József Attila lakótelepen áll.

Avatás2006
Avatás1984. május 18.

Aerdna
2011.07.28. 00:16
Kiss Nagy Andrásnak ez a műve nem a tőle megszokott alkotások hangulatát idézi. Egyértelműen más jellegű, hiszen éremszobrászként, illetve szobrászként készítette műveit, jelentős kisplasztikai munkássága.
Az alkotó ezt az művet Zalka István építész és Forró István statikus közreműködésével alkotta meg. Az alkotás eredetileg 1984. május 18-án került felavatásra, a Budai út - József Attila utca sarkán. Ezen a területen, melyet a RÉV szálló és egy társasház oldalsó fala, valamint a két utca fog közre, akkor csak ez az alkotás állt.
Maga a mű érdekes konstrukció, mivel a beton lényegében meg van hajlítva. A mű a városépítés gondolatát szimbolizálja.
1993-tól a tér lassan megtelt, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeivel: sziklák, kopjafák, emléktáblák kerültek ide. Aztán felvetődött a város vezetésében az a gondolat, miszerint a forradalom 50. évfordulójára méltó emlékművet emeljen a város. Pályázat kiírására került sor az új mű elkészítésére. A pályázat lezárásakor két helyszín maradt, és végül a város vezetése e hely mellett (ma már 56-osok tere) döntött az új 56-os emlékmű elhelyezésével kapcsolatosan.
A döntést követően egyeztettek az alkotó özvegyével a térplasztika áthelyezésének kérdésében, aki aztán 2005. december 6-án eljött Székesfehérvárra, és kiválasztotta - nem messze e helytől - az alkotás új helyét. 2006-ban felállításra is került ezen az új helyen, néhány száz méterrel arrébb, a József Attila lakótelep házai között ez az alkotás.
(Az alkotókkal kapcsolatosan egy érdekes momentum: az új 56-os emlékmű alkotója, Lugossy Mária készítette Kiss Nagy András síremlékét.)

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90056
Feltöltve
2011.07.22. 22:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.22. 22:02

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90057
Feltöltve
2011.07.22. 22:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.22. 22:03

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90058
Feltöltve
2011.07.22. 22:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.22. 22:47

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90059
Feltöltve
2011.07.22. 22:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.07.22. 22:48

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

A mű 2005. 02. 08-án, az első felállítási helyén.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
90393
Évszám
2005
Feltöltve
2011.07.28. 09:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.28. 09:22
2005
A mű 2005. 02. 08-án, az első felállítási helyén.

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173566
Feltöltve
2014.07.24. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:40

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173567
Feltöltve
2014.07.24. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:42

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173568
Feltöltve
2014.07.24. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

173569
Feltöltve
2014.07.24. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:43

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173570
Feltöltve
2014.07.24. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:43

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173571
Feltöltve
2014.07.24. 13:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:44

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
173572
Feltöltve
2014.07.24. 13:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.24. 13:44

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
305077
Feltöltve
2018.03.02. 19:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.02. 19:13

"Bazaltbeton térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
305078
Feltöltve
2018.03.02. 19:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.02. 19:14
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.07.09. 10:12
A "Bazaltbeton térplasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.03.02. 19:14
1 új fotót töltöttem a "Bazaltbeton térplasztika" műlaphoz
18.03.02. 19:13
1 új fotót töltöttem a "Bazaltbeton térplasztika" műlaphoz
18.01.10. 10:38
Megérintettem a "Bazaltbeton térplasztika" alkotást
11.07.28. 09:22
1 új fotót töltöttem a "Bazaltbeton térplasztika" műlaphoz
11.07.28. 00:16
Aerdna publikálta "Bazaltbeton térplasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.