Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Alternatív, helyi címek:Szent László

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
A főrendi házi szárny árkádja felett látható.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.07.30. 21:28
Géza halála után nem fiai, hanem testvére László került a trónra.
Bár a főurak egyhangúan választották a trónra, mégis sok kérdést kellett tisztázni. Salamonnal békét kötött, és haza hívta, mert úgy gondolta, hogy még mindig jobb, ha itthon kiskirálykodik, mintha külföldön sereget gyűjt. A belső rend helyreállítása után erősítette a feudális minták követését.
László a különböző pénzügyletekből, adókból, és vámokból jelentős mértékben növelte a kincstár bevételeit.
László korában indultak meg a szentté avatások. Ekkor kezdeményezték I. István “felemelését” is amit elsőre elvetett VII. Gergely pápa.
1083 - ban kibontották István sírját, majd augusztusában megtörtént a szentté avatás is.
Az uralkodó jobb kezén azonban nem találták meg a királyi gyûrût, de évek múltán kiderült, hogy azt a kincstartó lopta el. László az ereklye tiszteletére Nagyvárad környékén megalapította a Szent Jobb bencés apátságot. Ugyan ebben az évben avatták szentté Gellértet, és Imrét is.
Õ hozta létre a zágrábi püspökséget, és emellett Biharról Váradra költöztette a püspöki székhelyet.
László három törvénykönyvet hozott létre, az elsőt 1077-ben adták ki amelyek azonban csak későbbi másolatokban maradtak ránk. Ezek legfontosabb kérdése a magántulajdon védelme volt.
Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást. Ha valaki baromfinál nagyobb értékű állatot lopott, azt felakasztották, ám ha a templomba menekült, akkor megúszta vakítással, de tíz évnél idősebb gyermekeit eladták rabszolgának. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor “csak” megcsonkították a tolvajt (vakítás, kéz-, orr levágás, a nyelv kitépése). Gyanú esetén istenítélettel (víz alá merítéssel, tüzes vas hordásával) tisztázták az ügyet.
A törvények emellett szigorúan védték az egyházat. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), irtotta a pogány szokásokat, a halottakat csak a templomkertben engedte eltemetni. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. László még hitt a boszorkányokban, és ha valakit rajtakaptak boszorkányságon, akkor azt máglya halálra ítélték. Ezek mellett kimondta az egyházi személyek sértetlenségét. Ha valaki bántalmazott egy papot, azt akár halálra is ítélhették. Ennek hatására az egyház külön joghatóságot alakított ki magának.
László külpolitikája kezdetben passzív volt. A keleti országrészt támadó besenyőket ugyan kiverte az országból, de a cseh ügyekbe nem avatkozott be, csak befogadta az elűzött uralkodót. Az invesztitúraharc kezdetén feltétlen pápá párti volt, de később átpártolt a császárhoz. Uralkodásának második szakaszában aktívabb külpolitikát folytatott. Megszerezte a XI. századi Horvátországot, amely a tengeri kijárata miatt volt rendkívül fontos. Ezután László megpróbálta elfoglalni Dalmáciát, de ez neki nem sikerült. Az elfoglalt területek élére bánokat (helytartókat) nevezett ki.
László 1095-ben halt meg betegsége után. Örökösének Kálmánt tette meg, annak ellenére, hogy Kálmán összeütközésbe kerület a pápával. Halála után Lászlót először a somogyvári apátságba, majd Váradra temették, és halála után majdnem száz évvel, 1192-ben szentté avatták.
Forrás:http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/LAKK27.HTM
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
83909
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2011.04.28. 02:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.28. 02:28
2010. március

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90695
Feltöltve
2011.07.31. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/500 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.31. 19:36

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102535
Feltöltve
2012.01.06. 08:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.06. 08:56

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102536
Feltöltve
2012.01.06. 08:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.06. 08:57

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158082
Feltöltve
2014.02.24. 10:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/75 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.02.24. 10:11

"Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158085
Feltöltve
2014.02.24. 10:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/75 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.02.24. 10:16
Összesen 6 fotó

Műlap története

14.02.24. 10:16
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" műlaphoz
14.02.24. 10:11
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" műlaphoz
11.07.30. 21:28
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: I. (Szent) László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.