Érmihályfalva (Valea lui Mihai), Fő tér

Alternatív, helyi címek:dr. Andrássy Ernő

A Fő tér parkjában.

Felállítás2008. október 5.

ocsovai andrás
2011.07.06. 09:52
Részlet egy szoboravatás történetéből:

'Vasárnap délben, ... dr. Andrássy Ernő-szobrot avattak Mihályfalva főterén. Az emlékmű felállítását már évekkel ezelőtt tervezgették, leginkább Torda Imre korábbi polgármester, valamint Nánási Zoltán nyugalmazott tanár, utóbbi nevéhez fűződik a Partiumi Füzetek sorozatban megjelent, az Érmellék utolsó polihisztoráról szóló mű is. Szívügyüknek köszönhetően indult el az a folyamat, melynek eredményeként most egy újabb szoborral gazdagodott az Érmellék fővárosa. Az alkotás a Munkácsy Mihály-díjas Mihály Gábor munkája, aki az 56-os emlékművet is készítette a városnak.
Az avatóünnepségen részt vettek az Andrássy család tagjai is Budapestről. Andrássy Ernő fia, Andrássy Péter meghatottan beszélt apja 56-os börtönéveiről és azokról az időkről, melyeket Mihályfalván töltött a család, majd átvette a helyi önkormányzat által édesapjának adományozott post mortem díszpolgári címet.
A városi kórus és a GGG irodalmi stúdió előadása emelte az ünnepi hangulatot, majd a megjelentek elhelyezték a szobornál virágaikat, koszorúikat'...

http://www.erdon.ro/szobrot-avattak-dr-andrassy-ernonek/news-20081005-02323449

Dr. Andrássy Ernő életéről és munkásságáról írja a lexikon:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Ern%C5%91

Cím alapján hasonló

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
88342
Feltöltve
2011.06.30. 11:19
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/1031 • ISO190

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.30. 11:19

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
88343
Feltöltve
2011.06.30. 11:19
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/901 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.30. 11:19

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
88344
Feltöltve
2011.06.30. 11:20
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/719 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.30. 11:20

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
88345
Feltöltve
2011.06.30. 11:20
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/351 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.30. 11:20

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
88346
Feltöltve
2011.06.30. 11:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.30. 11:21

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
181639
Feltöltve
2014.09.29. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 21:54

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
181640
Feltöltve
2014.09.29. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

181641
Feltöltve
2014.09.29. 21:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 21:55

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
181642
Feltöltve
2014.09.29. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 21:55

"Andrássy Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érmihályfalva (Valea lui Mihai)
Feltöltő
Azonosító
423670
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.11.09. 13:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 13:57
2018. október
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.09. 13:57
1 új fotót töltöttem az "Andrássy Ernő" műlaphoz
14.09.29. 21:55
1 új fotót töltöttem az "Andrássy Ernő" műlaphoz
14.09.29. 21:55
1 új fotót töltöttem az "Andrássy Ernő" műlaphoz
14.09.29. 21:54
1 új fotót töltöttem az "Andrássy Ernő" műlaphoz
14.09.29. 21:54
1 új fotót töltöttem az "Andrássy Ernő" műlaphoz
11.07.06. 09:52
ocsovai andrás publikálta "Andrássy Ernő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.