Volt politikai foglyok emlékműve

Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Temesvári út.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az önkényuralom áldozatainak emlékműve

A Temesvári úton a Központi Park és a Megyeháza között.

Felállítás2000. május 20.


Sántha Imre Géza
2011.11.07. 11:26
A kommunista diktatúra áldozatainak és üldözöttjeinek állítottak emlékművet 2000 május 20-án Csíkszeredában. Az ünnepségen nagy számban megjelentek a székely megyeszékhelyen, illetve a környékén élő egykori politikai foglyok, valamint hozzátartozóik. A Nagy Ödön csíkszeredai képzőművész kőből és bronzból készült alkotását Csíkszereda központjában, a Temesvári úton állították fel. Bara Lajos, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei elnöke röviden a művészi alkotás jelképes üzenetéről szólt az egybegyűltekhez. A Hargita megyei Szövetség meghívására az ünnepségen jelen volt, az azóta elhunyt Ticu Dumitrescu szenátor, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének országos elnöke is.
Az emlékmű építése már 1999 novemberében elkezdődött, a sziklatömböket már akkor elhelyezték a helyszínen.
2017 márciusában az emlékmű talapzatára újabb kőlapokat helyeztek el, melyek az egykori áldozatok névsorait tartalmazzák. 227 politikai fogolynak, mártírnak a neve került fel így az emlékműre. Az igényes kőlapok Dóczy András szobrász csíki műhelyében készültek.
Források:
Tavaszra várható az emlékmű leleplezése. Hargita Népe (Csíkszereda). XI/267 szám. 1999 november 13.
Emlékműavatás Csíkszeredában. Hargita Népe (Csíkszereda). XII/118 szám. 2000 május 22.
https://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/77776-nevekkel-b-vitettek-a-politikai-foglyok-csikszeredai-emlekm-vet
További linkek
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/a-megmaradasert-most-is-aldozatra-van-szukseg



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
427991
Feltöltve
2020.12.29. 19:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/1900 • 5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.12.29. 19:55

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
427992
Feltöltve
2020.12.29. 19:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/1200 • 5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.12.29. 19:55

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
361088
Feltöltve
2019.06.19. 08:10
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/803 • 3.5mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.19. 08:10

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
361089
Feltöltve
2019.06.19. 08:10
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/753 • 3.5mm • ISO105

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.19. 08:10

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
95146
Feltöltve
2011.09.23. 21:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.23. 21:14

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
95147
Feltöltve
2011.09.23. 21:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.23. 21:15

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
427993
Feltöltve
2020.12.29. 19:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.12.29. 19:55

Archív fotók

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű a kiegészítések előtt.
Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
95144
Feltöltve
2011.09.23. 21:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.23. 21:13
Archív felvétel
Az emlékmű a kiegészítések előtt.

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű a kiegészítések előtt.
Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
95145
Feltöltve
2011.09.23. 21:14
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.09.23. 21:14
Archív felvétel
Az emlékmű a kiegészítések előtt.

Élményképek

"Volt politikai foglyok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
525522
Feltöltve
2023.05.14. 20:26
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.05.14. 20:26
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.29. 11:11
Megérintettem a "Volt politikai foglyok emlékműve" alkotást
23.05.28. 17:55
Megérintettem a "Volt politikai foglyok emlékműve" alkotást
23.05.14. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
23.04.15. 10:41
Megérintettem a "Volt politikai foglyok emlékműve" alkotást
22.06.17. 12:16
Megérintettem a "Volt politikai foglyok emlékműve" alkotást
22.04.24. 16:47
Megérintettem a "Volt politikai foglyok emlékműve" alkotást
20.12.29. 19:55
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
20.12.29. 19:55
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
20.12.29. 19:55
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
19.06.19. 08:10
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
19.06.19. 08:10
1 új fotót töltöttem a "Volt politikai foglyok emlékműve" műlaphoz
11.11.07. 11:26
Sántha Imre Géza publikálta "Volt politikai foglyok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.