Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei

Pozsony (Bratislava), Bezručova utca

Alternatív, helyi címek:Kék templom

Pozsony (Bratislava)
Bezručova utca
Bezručova és Gajova utca sarok.

Felállítás1913. október 11.

Róth Miksa (üvegművész)
Lechner Ödön (építész, közreműködő)

Dénes Ildikó
2013.05.17. 20:09
A Kék templom megtekintése sem szerepelt a hivatalos városnézésen. De a szabadidő első választott objektuma volt. Sajnos a templomba csak egy üvegajtón lehetett benézni, nem lehetett az ablakokról belső képeket készíteni.
A templom alapkőletétele Szent Erzsébet születésének 700. évfordulóján, 1909-ben volt. A felszentelésre Lechner halála előtt nem sokkal, 1913-ban került sor.
A templomot fedő kék cserép és a kék mozaikcsíkok Zsolnayak.
„Ahogy Róth Manó (Róth Miksa műhelye) kimutatásából kiderül, ő készíttette és helyezte el a Lechner által megrendelt mozaikdíszeket, összesen 60 kisebb-nagyobb ábrát, szimbólumokat és mozaikszalagokat, melyek teljes hossza 730 méter”. A kék mozaikcsíkok közötti fehér virágok alumínium lapocskák.
A falak eredetileg nem kékek voltak.
A templom Szlovákia szimbóluma a brüsszeli Mini-Európa parkban.
Források:
http://www.szecessziosmagazin.com/magazin6/lechnerodonkektemplom.php
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.05.14/0703.html

Kapcsolódó
Szent Erzsébet
Tagi gyűjteményben
Róth Miksa

Cím alapján hasonló

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
136866
Feltöltve
2013.04.24. 19:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.24. 19:04

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
136870
Feltöltve
2013.04.24. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.24. 19:08

137694
Feltöltve
2013.05.07. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.05.07. 16:35

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
137695
Feltöltve
2013.05.07. 16:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.05.07. 16:36

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
137697
Feltöltve
2013.05.07. 16:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.05.07. 16:38

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
137698
Feltöltve
2013.05.07. 16:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.05.07. 16:40

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
136874
Feltöltve
2013.04.24. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.24. 19:08

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
136877
Feltöltve
2013.04.24. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.24. 19:17

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
137699
Feltöltve
2013.05.07. 16:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.05.07. 16:40

"Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
136879
Feltöltve
2013.04.24. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.24. 19:17
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.10.16. 08:26
Az "Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.17. 20:09
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Árpádházi Szent Erzsébet-templom épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.