Sopron, Petőfi tér
További képek a Fotólistában

Sopron
Petőfi tér
A Petőfi Színház bejáratánál.

Avatás2011
Avatás1974


Szabolcs Erzsébet
2011.06.19. 20:10
Több éve már, hogy a költő szobrát nélkülöztük. A régi nem éppen barátságos színház előtti parkoló végében volt felállítva (a mélygarázs liftjének helyén). Anno itt zajlottak a március 15-i ünnepségek, a színház erkélyén pedig az ünnepi programok. A mélygarázs építése miatt, amely több ok miatt elhúzódott, szállították el biztonságos helyre. A Petőfi téri mélygarázs elkészült, a felszín megszépült, a színház külsejének a tatarozása is lassan befejeződik. Így ismét felkerült az íre a pont felállították a színház erkélye elé a Petőfi szobrot. A régi posztamens helyett egy fekvő beton- műmárvány burkolású hasábra helyezték. A hely kiválasztása miatt sokkal jobban érvényesül a magas nyúlánk alak- jól látható a tér minden pontjáról. Esti kivilágítást is kapott. Amikor arra jártam figyeltem hogy haladnak a munkálatok, nagyon vártam, hogy Petőfi szobra ismét látható legyen, hiszen személyes kapcsolat fűzte a költőt városunkhoz. Itt katonáskodott, az emlékhelyeket táblákkal jelölték. Petőfi tér ahol őrt állt katonaként, Rákóczi utca, ahol a diáktanyának rendszeres látogatója volt és nem utolsó sorban a Halász utcai Általános iskola kapuja feletti relief jelöli a lebontott hajdani laktanya helyét, ahol a Gollner ezred katonája volt. (Az avatás napját még nem ismerem, bizonytalan választ kaptam később pótolom).
A Helyi Téma 2011. júniusi száma csak egy rövid cikkben jelezte fotóval 'Újra a téren a Petőfi szobor' A cikkből megtudhatjuk, a szobor ideiglenes eltávolításának a körülményeit, miszerint a mélygarázs építésekor nekitolatott egy teherautó és a földre zuhanva komoly sérüléseket szenvedett. Egy budapesti öntőműhelyben kijavították a sérüléseket, felújították átfényezték a szobrászművész engedélyével a bronzalkotást. (pluzsik).
Így került a mostani helyére a színház főbejárata előtti lépcsősorra.
További linkek
http://www.kisalfold.hu/hirek/de_hol_van_a_petofi-_szobor63/1179956/
Az alkotóról:http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lisztes-istvan



Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi" c. alkotás fotói

Új helyen a Petőfi Színház bejáratánál
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87493
Feltöltve
2011.06.18. 17:17
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:17
Új helyen a Petőfi Színház bejáratánál

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87494
Feltöltve
2011.06.18. 17:18
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:18

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87495
Feltöltve
2011.06.18. 17:19
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:19

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87496
Feltöltve
2011.06.18. 17:20
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ50/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:20

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87497
Feltöltve
2011.06.18. 17:21
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ45/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:21

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87498
Feltöltve
2011.06.18. 17:22
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:22

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87499
Feltöltve
2011.06.18. 17:24
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:24

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87500
Feltöltve
2011.06.18. 17:24
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:24

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87501
Feltöltve
2011.06.18. 17:25
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.18. 17:25

"Petőfi" c. alkotás fotói

2012.március 15-i ünnep után
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
142713
Fotózva
2012. március
Évszám
2012
Feltöltve
2013.07.10. 14:54
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.07.10. 14:54
2012. március
2012.március 15-i ünnep után

"Petőfi" c. alkotás fotói

2012.március 15-i ünnep
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
142714
Fotózva
2012. március
Évszám
2012
Feltöltve
2013.07.10. 14:55
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.07.10. 14:55
2012. március
2012.március 15-i ünnep

"Petőfi" c. alkotás fotói

2012.március 15-i ünnepi dísz
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
142715
Fotózva
2012. március
Évszám
2012
Feltöltve
2013.07.10. 14:55
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.07.10. 14:55
2012. március
2012.március 15-i ünnepi dísz

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
140630
Feltöltve
2013.06.12. 19:48
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.12. 19:48

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
176859
Feltöltve
2014.08.24. 13:02
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.24. 13:02

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
176860
Feltöltve
2014.08.24. 13:03
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.24. 13:03

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
176861
Feltöltve
2014.08.24. 13:03
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.24. 13:03

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246459
Feltöltve
2016.07.20. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 22:59

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246460
Feltöltve
2016.07.20. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 23:00

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246461
Feltöltve
2016.07.20. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 23:00

"Petőfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
267138
Feltöltve
2017.02.14. 21:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ90/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 17.02.14. 21:42
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.08.04. 10:30
A "Petőfi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.01. 18:25
Megérintettem a "Petőfi" alkotást
17.02.14. 21:42
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
16.07.20. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
16.07.20. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
16.07.20. 22:59
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
14.08.24. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
14.08.24. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
14.08.24. 13:02
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
13.06.12. 19:48
1 új fotót töltöttem a "Petőfi" műlaphoz
11.06.19. 20:10
Szabolcs Erzsébet publikálta "Petőfi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.