Székesfehérvár, Sziget utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Őzmama gidával
Angol cím:Deers

A Sziget utca és a Jancsár utca találkozásánál, a volt Húsipari vállalat szomszédságában

Felállítás1986

Vódli József
2011.06.17. 21:21
Székesfehérvár Palotaváros nevű városrészében, a Sziget utcában egy bokros, eldugott kis játszótér mellett kapott helyet a kedves szobrocska. Nehéz rátalálni.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/laszlo-peter
Aerdna
2014.07.04. 21:28
László Péter szobrász a nyolcvanas évektől kezdett állatszobrokat formázni. Egy vadászélmény következtében választott új témát, az új témaválasztás eredményezte ezt a kedves alkotást is.

László Péter „egyéniségéből adódóan viszont lényegre törő, a felesleges részleteket kerülő, majdhogynem puritán, a kevéssel sokat mondani akaró ábrázolásmód jellemzi.”

A kis parkban, mely a tízemeletes ház és az óvoda között található, a mára már beállt növényzet egyik kis zugában található az alkotás. A szobor mérete valamivel kisebb életnagyságnál, egy kőtömbön helyezték el az őzeket.
Források:
http://www.hegyvidekujsag.eu/archivum/archivum-2009-xxxix/allatszobrok-kozott

Vódli József készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87189
Feltöltve
2011.06.15. 07:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:21

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87190
Feltöltve
2011.06.15. 07:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:21

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87191
Feltöltve
2011.06.15. 07:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:22

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87192
Feltöltve
2011.06.15. 07:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:22

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87193
Feltöltve
2011.06.15. 07:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ300/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:22

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Egy régebbi fotó zöld 'dekor' nélkül
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
87194
Feltöltve
2011.06.15. 07:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.15. 07:24
Egy régebbi fotó zöld 'dekor' nélkül

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95800
Feltöltve
2011.10.01. 12:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.01. 12:25

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95802
Feltöltve
2011.10.01. 12:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.01. 12:26

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527335
Feltöltve
2023.06.01. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.06.01. 18:43

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527336
Feltöltve
2023.06.01. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO320

527337
Feltöltve
2023.06.01. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.06.01. 18:43

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527338
Feltöltve
2023.06.01. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.06.01. 18:43

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527339
Feltöltve
2023.06.01. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.06.01. 18:44

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527340
Feltöltve
2023.06.01. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.06.01. 18:44

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527341

527342

527343
Feltöltve
2023.06.01. 18:45

Aerdna 23.06.01. 18:45

"Őz gidával" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
527344

527345

Összesen 19 fotó

Műlap története

23.06.01. 18:45
3 új fotót töltöttem az "Őz gidával" műlaphoz
23.06.01. 18:44
4 új fotót töltöttem az "Őz gidával" műlaphoz
23.06.01. 18:43
4 új fotót töltöttem az "Őz gidával" műlaphoz
14.09.01. 10:26
Az "Őz gidával" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
11.06.17. 21:21
A közösség publikálta Aerdna "Őz gidával" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.