Sopron, Deák tér 46.
Archív képek

Sopron
Deák tér 46.
Deák tér felől, az épület kerthelyiség felőli falán.

Felállítás2011. június 6.

Szabolcs Erzsébet
2011.06.11. 22:59
A város egyik közkedvelt patinás Deák éttermét és kerthelyiségét 1997-ben végleg lakattal lezárták. Évtizedekig üresen állt, szép kovácsoltvas kapuja rozsdásodott, a kerthelyiség és az épület romladozott. Az Erzsébet utcai homlokzaton még láthatók voltak mementóként a régi festett fatáblák, az épület sarkán a 60-as évekbeli neon lámpás Deák étterem tábla felirata egészen a felújítás kezdetéig (a Deák étterem felirat megmaradt nem cserélték le). Több újságcikk jelent meg az épület és az étterem felélesztéséről, míg tavasszal szorgos embereket látott az arra járó, a Deák téren lakó. Jó hír volt az is hogy elő került az elveszettnek hitt Deák Ferenc egész alakos ülő szobra. A kerthelyiség mélyén a volt Russ villa (volt zeneiskola) bejáratánál elburjánzott növényektől takarva állt. A leírásokból tudni lehet, hogy eredetileg az épület falán volt, de amikor emeletet és lakásokat alakítottak ki, száműzték a kert hátsó részébe. A felújítás restaurálás után vissza került az eredeti helyére, első emelet magasságába. A szobor újra avatása 2011. június 6-án történt, a Deák étterem ismét kitárta kapuit. A szobor eredeti felállítása még ismeretlen, nem találtam pontos évszámot.
Az étterem történetét röviden Hárs József helytörténész cikkében olvastam: Hárs József 2008-02-05.
A hajdani Iby-vendéglő 1891-ben nyílt meg, amint felépült a ház. Jóval később a Löbl-tánciskolának adott helyet, majd az Olasz cukrászda és kávéház (Cella Giustoék) működött benne. Majd a második világháború után rövid ideig a Royal kávéház, ezután már étterem maradt. Homlokzatán a tető magasságában kialakított fülkébe ültették Lapitz szobrász alkotását, a Deák-szobrot, amely az emelet-ráépítés miatt leköltözött a kerthelyiség mélyére. Itt muzsikált a Tendl család cigányzenekara Lajtha László zeneszerző és néprajzkutató örömére (is).
További linkek
http://www.nyugatmagyar.hu/soproni_hirek/felujitottak_es_helyere_kerult_a_deak-szobor/2212959/

Cím alapján hasonló

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Felújítva ismét a helyére került a szobor
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86763
Feltöltve
2011.06.09. 23:19
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:19
Felújítva ismét a helyére került a szobor

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Díszes karosszékében ülve
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86764
Feltöltve
2011.06.09. 23:20
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:20
Díszes karosszékében ülve

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86765

Itt még becsomagolva
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86769
Feltöltve
2011.06.09. 23:26
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:26
Itt még becsomagolva

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Majdnem készen
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86768
Feltöltve
2011.06.09. 23:24
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:24
Majdnem készen

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86771
Feltöltve
2011.06.09. 23:31
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:31

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
86767
Feltöltve
2011.06.09. 23:23
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.09. 23:23

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Esti világításban.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
87422
Feltöltve
2011.06.17. 18:48
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.06.17. 18:48
Esti világításban.

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
249007
Feltöltve
2016.08.08. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.08. 23:21

Archív fotók

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Forrás:Fortepan.hu File 23153
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
113446
Feltöltve
2012.06.30. 19:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 12.06.30. 19:52
Archív felvétel
Forrás:Fortepan.hu File 23153

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Most találtam a hivatkozott oldalon, amikor épp hátul a kertben volt a szobor.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
126703
Forrás
Sopron anno oldalról
Feltöltve
2012.12.06. 16:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 12.12.06. 16:13
Archív felvétel
Most találtam a hivatkozott oldalon, amikor épp hátul a kertben volt a szobor.
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.08.08. 23:21
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc" műlaphoz
12.12.06. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc" műlaphoz
11.06.11. 22:59
Szabolcs Erzsébet publikálta "Deák Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.